H-5700 Gyula, Kossuth u. 7.
Tel.: +36-70/531-9744
E-mail: gyie2011@gmail.com
gyula.info.hu
A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület megalakulásának idején legfontosabb céljának azt tekintette, hogy az idegenforgalom, a turisztika gazdasági kulcsszerepét elismertesse a város akkori vezetésével, a különböző hatóságok, szervek döntéshozóival. Az új önkormányzati rendszerben nem volt igazi hatékony szakmai érdekképviselete a turizmus szereplőinek.
Kezdetben Egyesületünk „csak” megpróbált részt venni a döntések előkészítésében, javaslataival segítette a döntéshozók munkáját. Az egymást követő városvezetések szívesen fogadták az igyekezetet és az évek során egyre inkább figyelembe vették az Egyesület véleményét. Később az Egyesület mindenkori vezetői már az Önkormányzat turisztikai döntéseket hozó bizottságainak véleményformáló tagjaiként dolgozhattak, s ez lehetőséget teremtett újszerű civil kezdeményezések megszületésére is. Javaslatunkra hozták létre először a Tourinform Irodát, később az önálló Turisztikai Hivatalt, valamint a Képviselő-testületen belül az Idegenforgalmi, majd később Turisztikai Bizottságot.
Az önálló költségvetésű Turisztikai Hivatal megszületéséig a város idegenforgalmi marketingjében az Egyesület kulcsszerepet, oroszlánrészt vállalt, különféle kiadványokat, térképeket adott ki, évről-évre minden Utazás Kiállításon önálló gyulai standdal jelent meg, többször szervezett roadshow-kat külföldön (Németországban, Lengyelországban, Szerbiában, stb.), évente szervezett Study Tour-eseményeket hazai és külföldi újságíróknak, utazási irodáknak, illetve tanulmányutakat saját tagjai számára bel- és külföldön egyaránt.
Az Egyesület létszáma időről időre fokozatosan növekedett, a kezdeti 30 főről napjainkra már 110 főre bővült a tagság. Tagjaink között jelen vannak a legnagyobb szállodától kezdve a panziókon, apartmanokon keresztül az egyéni szobakiadókig a szállásadók, illetve a helyi szolgáltatók jelentős része is csatlakozott hozzánk. A TDM szervezetek megjelenésével a kezdetektől fogva célul tűzte ki az Egyesület egy TDM szervezet létrehozását Gyulán is, így ennek létrejöttét, majd működésének megindulását Gyula turisztikai életében mérföldkőnek tekintjük. A kialakult együttműködés egyik motorjaként célunk a gyulai szállások, szolgáltatások, programok minőségének folytonos jobbítása, ezáltal az ide érkező vendégek elégedettségének növelése, valamint ezzel párhuzamosan a gyulai lakosság, a turizmusból élő gyulai magánszemélyek, vállalkozások jövedelmének növelése a marketing hatékonyságának erősítésével, a vendégkör szélesítésével, a minőségi csomag-kínálat eredményesebb megjelenítésével, továbbá a folyamatos termékfejlesztés generálásával.
Egyesületünk jelenlegi vezetését Kiss József elnök, Arató Henrietta és Petrucza Zoltán alelnökök és Morár Ildikó titkár alkotják.
Gyula egy vendégváró, barátságos és kiváló adottságokkal rendelkező város, ahol mindenki megtalálhatja az aktív pihenéshez, a gyógyuláshoz, a rekreációhoz vagy éppen a családi nyaraláshoz szükséges szállásokat, szolgáltatásokat, lehetőségeket. Természetesen mi is szívesen segítünk Önnek itt tartózkodása megszervezésében, illetve örömmel fogadjuk kérdéseit, kéréseit, javaslatait, véleményét elérhetőségeinken.
Egyesületi szolgáltatóink:
További szolgáltatókért keresse fel weboldalunkat - gyula.info.hu!
5 000 Ft
/ fő / éjtől
Nincs ár megadva!
3 000 Ft
/ fő / éjtől
2 500 Ft
/ fő / éjtől
2 500 Ft
/ fő / éjtől
3 000 Ft
/ fő / éjtől
5 200 Ft
/ fő / éjtől
2 500 Ft
/ fő / éjtől
2 000 Ft
/ fő / éjtől
3 300 Ft
/ fő / éjtől
2 500 Ft
/ fő / éjtől
3 500 Ft
/ fő / éjtől
3 000 Ft
/ fő / éjtől
5 500 Ft
/ fő / éjtől
900 Ft
/ fő / éjtől
Iratkozzon fel hírlevelünkre, értesüljön legjobb csomagajánlatainkról, programjainkról, nyereményjátékainkról!
Ha most iratkozik fel, automatikusan vesz részt sorsolásunkon, melynek nyertese a négycsillagos Elizabeth Hotelben tölthet el wellness hétvégét, félpanziós ellátással!