Újhullámos kávékat kóstolhatunk hamarosan Gyula belvárosában - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Újhullámos kávékat kóstolhatunk hamarosan Gyula belvárosában

Belső átalakítási munkálatok zajlanak január eleje óta a Kapus-híd végében található Bodoky Kávéműhelyben.


A 2007-ben nyílt gyulai kávézóban ez az első nagyobb felújítás, aminek részeként új arculati elemek mellett – a befogadóképesség növelése érdekében – befedik a helyiségben található lejárót is. Ez azt is jelenti, hogy a kávézó mosdóját ezentúl kívülről, az Élővízcsatorna partjáról lehet majd megközelíteni.

 

 

A kávéműhelyet egy évtized alatt többen üzemeltették, az új bérlő, Leel-Őssy Miklós a külső átalakítások mellett igyekszik a hely kínálatát is bővíteni. Az eddigi választék mellett a tervek szerint lehetőség lesz reggeli elfogyasztására is a csatorna partján. A legfontosabb változás azonban az, hogy a tradicionális olasz kávék helyett a Budapesten és világszerte is egyre népszerűbb újhullámos kávék lesznek a középpontban.

A felújítási munkálatok még pár hétig tartanak, az üzemeltető tervei szerint februárban nyithat meg újra a kávéműhely.

 

 

Forrás: www.gyulatelevizio.hu