Jelen

„Új hangulatban”

A „Gyula történelmi belváros rehabilitációja” elnevezésű pályázat eredményeként 2006. szeptemberében átadásra került a Kossuth tér, a város fogadó kapuja. Azóta a helyiek és vendégeink is birtokba vették a nagyon is szerethető és élhető teret, a sok zölddel, a gyönyörű utcabútorokkal, a rendezett környezettel. A téren található különleges szobor az „Anamorfózis”, mely Dürer Albert: Ádám és Éva című alkotását ábrázolja. A fordított csonka kúp alakzat rozsdamentes polírozott fémtükör felületén tükröződik vissza élvezhető normál képpé a vízszintes felületen lévő torzított kép. A „Gyula belváros idegenforgalmi célú rehabilitációja” elnevezésű beruházás alkalmával újjáépült Gyula belvárosa is. Az új utca – és térburkolat, szökőkutak, padok, lámpák kialakításával rendkívül vonzóvá vált a belváros. A fürdőváros egyik üde színfoltja a világóra, amely egyedi tervezés útján készült. A 3,5 tonnás smaragdzöld üveggömbről földünk valamennyi időzónája leolvasható.
Gyula ezen kívül további beruházásokkal gyarapodott, amelyek még vonzóbbá tették a fürdővárost a látogatók számára. A Fehér-Körös mentén csónakkikötőt alakítottak ki, amely Gyula, földrajzi fekvése miatt, mind a belföldi, mind a nemzetközi ökoturizmuson belül a folyón átvezető, illetve a településeket összekötő vízi túrák kiindulási és végpontja lehet. A Körösön a városba érkezőket fogadó-és információs épület várja.
A Csigakert a város egyik legjelentősebb zöld felülete. A terület értékeit szem előtt tartva vonták be a különleges ősparkot is a fejlesztésekbe. Lebontották a korábbi szabadtéri színpadot, s helyére virágos gyepet telepítettek, pótolták a hiányzó cserjéket, lépéseket tettek az értékes faállomány pótlására, és élőhelyet alakítottak ki a vízben élő és vízparti növények számára.
Gyula város Gyulavári településrészén található, a XVIII. században épült Wenckheim-Almásy Kastélyban és a kastélyparkban látogatóközpontot alakítottak ki a turisták részére. A központ célja elsősorban az, hogy bemutassa a Dél-Alföld értékeit kulturális, természeti, környezeti és gazdasági területeken.

viragos_magyarorszagert_logo.JPG

Gyula, a „Virágos Város”
A város széppé tétele során nagy figyelmet fordítottak a virágosításra, parkosításra. Ennek eredményeképpen Gyula városa a 2007. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az I. helyezést érte el. Így Magyarországot Gyula képviselhette a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe), ahol ezüst minősítést ért el.

 

kultura_magyar_varosa_logo.JPGKultúra Magyar Városa 2008
Gyula 600 éves múltjával, történelmi atmoszférájával, számos műemlékével, látnivalóival, szobraival, szökőkútjaival, parkjaival, kulturális intézményeivel, sokszínű rendezvényeivel, konferenciáival, a megújult belvárosával elnyerte a Kultúra Magyar Városa 2008 címet.

Gyula, a kétszeres Hild-díjas város!
A Magyar Urbanisztikai Társaság alapította közel 50 éve a díjat. Hild János városrendezőről nevezték el, aki a XIX. század elején elkészítette Budapest városrendezésének és úthálózatának terveit. A díjat kétévente adják át, egyik évben három közösségi díjat, a másikban, pedig három egyéni díjat. Gyula városa 1974-ben az elsők között kapott közösségi Hild-díjat, tavaly pedig a harmadik olyan város volt, amely másodszor is elnyerte a jeles szakmai elismerést. Ajánlás alapján, pályázni kell a cím elnyerésére. Gyula városa a bíráló bizottság egyhangú döntése alapján kapta meg a díjat, „a történelmi városközpont közterületeinek értékmegőrző és értékteremtő fejlesztéséért”.