A történelmi fürdőváros
Egyház
Szent József templom

A Szent József templom 1863 és 1866 között épült Nuszbeck József tervei alapján....

Gyulavári református templom

A Gyulavári református templom elődjét – mely 1787-re készült el – lebontották. ...

Ferences rendi romkert

A pápa 1410-ben telepített ferences rendi szerzeteseket a gyulai uradalomba, az ...

Kálvária Apsziskápolna

A Kálvária-apsziskápolna 1760-ban épült. Építette báró Harruckern Ferenc. Az i.e...

Evangélikus templom

A Gyulai Evangélikus Egyházközösség temploma a város legforgalmasabb részén, a B...

Szent Miklós katedrális

A Szent Miklós templom Gyula város kulturális örökségének egyik műemléke, megépí...

Nádi Boldogasszony plébániatemplom

A gyulai Nádi Nagyboldogasszony plébániatemplom helyén már a török idők előtt is...

Református templom

A református templom, copf stílusban épült 1791-1795 között. 1801-ben leégett, 1...

Baptista imaház

A baptisták a bibliai hitvalló felnőtt keresztséghez ragaszkodnak, és azt, Jézus...

Szentháromság kápolna

Az 1738. évi pestisjárványt túlélt gyulaiak fogadalomból építették a kápolnát 17...

Betöltés