A történelmi fürdőváros

Főnix Apartman

Látogasson el Gyulára és legyen az első vendégeink egyike. 2016-ban teljesen felújított és júniusban megnyitott vendégházunkban 6 db 2 ágyas ( részben pótágyazható ) ízlésesen berendezett, saját fürdőszobával, hűtővel, televízióval és ingyenes wifi-vel rendelkező szoba található. Vendégeink egy közös jól felszerelt konyhában, étkezőben  készíthetik, fogyaszthatják el reggelijüket, vacsorájukat. Parkosított udvarunkon bográcsozási, szalonnasütési lehetőség is rendelkezésre áll. Gépkocsival érkezők számára az udvaron belül vagy az utcán ingyenes parkolási lehetőséget tudunk biztosítani, vonattal vagy busszal érkezőknek pedig ingyenes transzferrel könnyítjük meg utazását. A szállás Gyula központjához, a Várfürdőhöz, a Gyulai várhoz és a gyönyörűen felújított Almásy kastélyhoz is csak pár percnyi sétára található. Gyula méltán nyerte el 2013-ban Európa legvirágosabb városa címet. Gyönyörűen parkosított utcái, szökőkútjai felüdülést nyújtanak egy városi séta alkalmával. Az itt nyaraló vendégek  akár egy hétig is tartalmas kikapcsolódással tölthetik el napjaikat. Szálláshelyünket szívesen ajánljuk nagyobb családnak, baráti társaságnak, csoportnak. Sok szeretettel várjuk!

Tovább Vissza
Szolgáltatások
Összes férőhely
12 fő
Helyszín jellemzők
· WiFi a szobában · Internet használati lehetőség · Saját zárt parkoló · Fürdőszoba a szobában · Nem dohányzó szoba · Szállásadó nem lakik ott · Grillezési lehetőség · Visit Gyula Card · Televízió a szobában
Étkezés
· Főzési lehetőség
Szabadidő
· Kerthasználat · Grillezési és szalonnasütési lehetőség