A történelmi fürdőváros

Gasztroséta Gyulán és Csabán

Hungarikumok íze – nemzetiségek konyhája
2022. június 4 - 5.

 

kreatv.jpg

 

Magyar, székely, német, román, szlovák és olasz ízek Erdély kapujában
– tavaszi gasztroséták Gyulán és Békéscsabán!

 

A többvallású és soknemzetiségű települések mindig büszkék voltak hagyományaikra, most pedig két tavaszi hétvégén – húsvétkor és pünkösdkor – mutatják meg, miről is szól a helyi konyha. Egybe lehet bele sem férne minden, hiszen a vendégeket 6 nemzetiség ételei várják a street fooodtól a fine diningig, közel 20 helyszínen, természetesen transzferrel.

 

Mivel készülünk? Első sorban helyi termékekkel: a békési hungarikumok – a gyulai és csabai kolbász, a pálinka és a méz – mindkét hétvégén kiemelt szerephez jutnak, mellettük végigkóstolhatod a gyulai és csabai éttermek, a pálinka- és sörfőzdék kínálatát, részt vehetsz tematikus sétákon, tárlatokon és kerékpártúrákon, így megismerve a helyi specialitásokon túl azok történetét és a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket is. A hétvége programját térzene és nyereményjáték teszi teljessé.

 

Várunk szeretettel, élvezd az ízek kavalkádját egy egész hétvégén át!

 

Sétáló rendezvényünket ezúttal egy minikonferenciával nyitjuk meg a 0. napon, amelyen helyi termékeink nagykövetei mutatják be térségünk hungarikumait és gasztrokulturális hagyományait.

ADJ EGY ÓRÁT A HUNGARIKUMOKNAK!

Gasztrokurzus nemzetiségek konyhájával spékelve

Időpont: 2022. június 3. péntek 14:00 óra

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárny, bálterem

A részletes programterv megtekintéséhez töltsd le a meghívódat!

 

Gasztrokurzusunkat helyieknek és vendégeinknek egyaránt ajánljuk.

A kurzuson való részvételért dupla pecsét jár a gasztroséta nyereményjátékához.

A programon való részvétel díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött.

Kérjük, részvételi szándékodat ITT jelezd 2022. május 31-ig!

Indítsd velünk gasztrosétádat egyből két pecsétért!

 

A rendezvény fővédnöke: Dr. Kovács József országgyűlési képviselő

 

 

 

Gyulai programok


Gyula-terkep-2022-06.jpg

 

GASZTROPONTOK

1. Hungarikumterasz - Világóra

GYHRCSD0039.jpg

 

„Ahol kolbászból van nem csak a kerítés” avagy Gyuláról Gyulait!

 

Gyulahús-kolbászkóstoló – Gyulai Méteres Kolbász, kézműves kolbászok csípős és nem csípős kivitelben, kolbászos pogácsa

 

Gyulai Pálinka, fröccs és szikvíz

Hungarikumterasz nyitvatartása

Jún. 3. (péntek): 14.00 – 20.00 óra között

Jún. 4-5. (szombat - vasárnap): 10.00 – 20.00 óra között

 

Utcazene

utcazene.jpg

 

A Gyulai Zeneműhely Egyesület közreműködésével a finom falatok mellé helyi és környékbeli zenészek biztosítják a hangulatot a Hungarikumteraszon és további gasztropontokon.

 

A kezdeményezés tehetséges zenészek fejlődését kívánja segíteni, valamint közösségi teret biztosítani számukra. Modern eszközökkel felszerelt próbatermekben új alapokra helyezik a zenekari próba fogalmát. Ezen a hétvégén pedig a Gasztroséta programsorozatát teszik teljessé változatos műfajokkal és számos hangszer megszólaltatásával.

 

2. Csíki Söröző

Csiki-Sorozo.jpg


Bemutatkozik a székely és a román konyha.

 

Tökéletes hely egy kis lazításra a legfinomabb Csíki sörökkel!

 

Tudtad, hogy a Csíki Söröző nem csak kézműves söreiről, de gasztronómiájáról is híres? Kóstold meg házias ételeiket és tapasztald meg a székely konyha ízeit, ami után garantáltan megnyalod mind a 10 ujjad!

 

3. Mézes Kuckó

Mezes-Kucko.jpg

 

Gyula városában a méhészet komoly hagyományokra nyúlik vissza, melyeket a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület igyekszik továbbvinni. Az általuk üzemeltetett gyulai Mézes Kuckó a belvárosi sétálóutca központi helyén kínálja termékeit. Tevékenységük során a minőségi mézkészítmények fogyasztását népszerűsítik, melynek rendkívül széleskörű a felhasználhatósága, továbbá szervezetünkre gyakorolt jótékony hatására sem elhanyagolható.


Amennyiben többet szeretnél tudni a mézkészítés rejtelmeiről és szívesen részt vennél egy rövid kóstolóval egybekötött bemutatón, megteheted a következő időpontokban: jún. 4-5-én (szombat-vasárnap) 11.00 és 18.00 órai kezdettel kisebb csoportokban. A program időtartama kb. 30-45 perc. Részvételi díja: 1.000 Ft/fő.


 

4. Black Sheep

Black-Sheep.jpg

 

„A majdnem olyan az nem olyan…”

 

Magyar reggeli után olasz fogások és ízletes sütemények várnak.

 

Gyula egyetlen Speciality Kávéháza és Konyhája hol saját pörkölésű, Top1%-ból származó prémium minőségű kávét használnak a világ minden kávétermő területéről. Saját legmodernebb készülékekkel ellátott cukrászműhelyükben, minőségi alapanyagokból kézműves, házias jellegű süteményeiket a mestercukrászaik frissen készítik minden nap. Látványkonyhájukban eredeti nápolyi recept alapján, olasz minőségi alapanyagokból, kézzel nyújtott pizzát, kézműves hamburgert, tésztákat, illetve egyedi Brunch&Lunch ételeket készítenek.

 

Reggeli: jún. 4-5. (szombat, vasárnap) 9:00-16:00 óra között,

Pizzák, hamburger, levesek, tészták 11:30- zárásig (szombat 21:00, vasárnap 19:45).

 

Tematikus kínálat:

Pizza: Gyulai Séta (fantázianév) Paradicsomos alap, Mozzarella fior di latte, Aszalt paradicsom, Gyulai kolbász, Parmezán grana padano és friss bazsalikom.

 

Tészta: Érlelt-sonkás Ravioli: Aszalt paradicsommal és mozzarellával töltött ravioli, Tejszínes szósz, kapribogyó, érlelt sonka, parmezán, friss rukkola.

 

 

5. Gyula Rouge Bistro

IMG_20211126_132433-2.jpg

 

Hungarikumok harmóniája

 

Ahol az ízek harmóniában vannak a tálalással. A bistro séfei minőségben és alapanyagokban nem ismernek kompromisszumot. Fogásaikat az izgalmas részletek, színek és ízek harmonikus kombinációja alkotja, melyek új esszenciák felfedezésére invitálnak.

 

6. Patrióta Gyulai Kisvendéglő

Patriota-Gyulai-Kisvendeglo.jpg

 

Jún. 5-én (vasárnap)

Német és magyar ételek, hazai borok.


ASZTALFOGLALÁS SZÜKSÉGES: +36 30 604 2304

RETRO EST Hevesi Imrével jún. 5-én (vasárnap) 19 órától

 

 

7. Tourinform iroda

KörösKosár - Körösvölgyi Termelők és Kézművesek vására

Fedezd fel a várost két keréken!

Kerekpar-tura.jpg

 

Idegenvezető által kalauzolt élmény-kerékpározás. Június 5-én (vasárnap) egy különleges élmény-kerékpározáson vehetsz részt!

 

A közös tekerés a város főbb gasztronómiai látnivalóit is érintve a két Körös összefolyásának megtekintését is felöleli.

 

Időpont: jún. 5. (vasárnap) 10 óra

Indulás helyszíne: Tourinform iroda (Kossuth utca 7.)

 

Útvonal: Tourinform – Százéves cukrászda - Stéberl szobor - Göndöcs-kert - Gyulahús Húsüzem - Stéberl-villa - Szanazug -a két Körös összefolyása - vissza a Tourinform irodához.

 

Előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a Tourinform irodában személyesen vagy telefonon a 66/561-681-es telefonszámon lehet szombaton 15 óráig.

 

Részvételi díj: 2.500 Ft/fő

 

Kerékpárkölcsönzésre a Tourinform irodában nyílik lehetőség. Az elérhető kerékpárolról és a  bérleti díjakról bővebb infromációval szolgálnak az iroda munkatársai.

 

 

8. Kézműves Vásárudvar

Kezmuves-Vasarudvar.jpg

 

Belvárosi minipiac, igazi kézműves finomságokkal.

 

A Hangulatos kézműves udvarban a helyi termékek mellett az érdekességek is szerepet kapnak.

 

 

9. Gyulai Pálinka Manufaktúra Mintaboltja (Kossuth Lajos utcai körforgalomnál)

Gyulai-Palinka-.jpg

 

Gyulaikumok széles kínálata

 

Gyulai Kézműves vékonykolbász és gyulai pálinkák

 

 

10. Almásy-kastély Stefánia-szárny

Almasy-kastely-Stefania-szarny.jpg

 

Magyaros ízek korhű köntösben

Jún. 4-5. (szombat, vasárnap) 10.00-18.00 óra között

 

A kastély gyertyafényben – A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között. A programot gyulai kolbászos falatokból készült kóstoló zárja.

 

Jún. 4. (szombat) 18.30

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között. A látogatást rövid előadások egészítik ki, majd gyulai termékek kóstolója zárja.

 

Előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a 66/650-218-as telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

 

Jegyár: 2.900 Ft/fő

 

 

11. Rondella Terasz

rondella.jpg

 

Bor- és sajtkülönlegességek

Június 4-én (szombaton) 20 órától a Royal Dixieland koncertjét élvezhetik a Rondella Teraszra látogatók.

 

 

12. Gyulai Vár

Var-borozo.jpg

 

Jún. 4-5. (szombat, vasárnap) 10.00-18.00 óra között

A csapszék népesedik

Sör, bor, háziszörp, helyben sült langalló árusítása a vár borozójában.

 

 

13. Gyulai Várfürdő

Gyulai-Varfurdo.jpg

 

Frissítő gyümölcsös szaunafelöntések és csokis menta a Castello szaunaparkban.
Csokoládés és gyümölcsös masszázsok a Beauty Szalonban.

 

A vízi élmények mellett a büfében hungarikumokat és kézműves söröket is vásárolhatsz, a bárokban pedig keresd a Gyulai Bodza Banzáj pálinkás koktélt és a levendulás frissítőt!

 

 

GASZTRONÓMIAI KITEKINTŐ

HUNGARIKUM KÖR

 

Gyulai Kolbász Múzeum

 

Gyulai-Kolbasz-Muzeum.jpg


Saját készítésű Hagyományőrző Gyulai Kolbászt kóstolhatsz. Részvételi díj: 700 Ft/fő, mely tárlatvezetést is tartalmaz.

 

 

Gyulai Pálinka Manufaktúra:

 

Gyulai-Plinka-Manufaktra.jpg


Főzőmester által kalauzolt főzdelátogatásra hívunk. A pálinkatörténeti előadások mellett
30-féle díjnyertes pálinka teszi teljessé az itt töltött időt.

 

TRANSZFER:

Indulás: Almásy-kastély Stefánia-szárnya előtti buszmegállóból. A transzfer ingyenesen vehető igénybe. A tájékozódást megállítótábla segíti.

 

Mindkét helyszín érintésével:

  • szombaton 10.00 és 13.00 órai indulással,

  • vasárnap 10 órai indulással.

Kizárólag a Pálinka Manufaktúrába: vasárnap 13.00 órai indulással.

 

 

CORNER – Viharsarki Sernevelde:

Beer-Corner.jpg

 

Vezetett főzdetúrák során a kulisszák mögé tekinthetsz. A sörkóstolót se hagyd ki!

 

Részvételi díj: 2.000 Ft/fő (2 pohár szabadon választott csapolt vagy 1 db 0,33l-es üveges szabadon választott Viharsarok sör, ajándék Viharsarok söröspohárral).

 

TRANSZFER:

Indulás: Almásy-kastély elől, ingyenes sörjárattal.
Mindkét napon: 12.00 - 18.00 óra között 2 óránként.

 

Megújult étlappal várja vendégeit a Beer Corner Gastropub

 

 

ELIXBEER Sörfőzde a Gyulavári Kastélyban:

elixbeer_all.jpg

 

Sörkóstolóval egybekötött főzdetúrára vár az ország első biosörfőzdéje. A Gyulavári Kastély megtekintését is magában foglalja a program. Részvételi díj: 3.300 Ft/fő.

 

TRANSZFER:

Indulás: a Patrióta Gyulai Kisvendéglő elől ingyenesen, kisvonattal.

Mindkét napon: 11.00 – 17.00 között óránkénti indulással.

 

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

Kóstolj finomságokat, vegyél részt programjainkon a kijelölt gasztropontokon!

Játssz velünk a gyulai és csabai gasztropontokon is!

Részvételeddel, vagy vásárlásoddal értékes ajándékokat nyerhetsz. Érezd jól magad nálunk!

Mit kell tenned, hogy nyerhess?

Gyulán:

  • Gyűjts be 5 pecsétet a gyulai gasztropontokon a szórólapodra!
  • Dobd be a szórólapodat a gyűjtőládába a Világóra Hungarikumteraszán!

 

Csabán:

  • Gyűjts be 3 pecsétet a csabai gasztropontokon a szórólapodra!
  • Dobd be a szórólapodat a gyűjtőládába a Tourinform irodában!

 

Ha gyulai és csabai pecséted is van, azonnali ajándékkal lepünk meg, amikor leadod szórólapodat a gyűjtőládáknál.

 

A két városban összegyűlt szórólapok közös sorsolását június 5-én (vasárnap)
18 órakor tartjuk Gyulán, a Világóra Hungarikumteraszon.


Főnyeremény: 2 fő részére szóló, 2 éjszakás utalvány a La Vita Prémium Panzióban.

 

LaVita.jpg

 

JÁTÉKSZABÁLYZAT és ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT PDF-ben.

 

COVID-TÁJÉKOZTATÓ

A rendezvény ideje alatt se feledkezzünk meg arról, hogy mindannyian vigyázzunk magunkra és egymásra! A COVID–19-vírus terjedésének megelőzése céljából, a rendezvény helyszínei úgy kerültek elosztásra, hogy elkerüljük a nagyobb tömeg kialakulását azokon. Kérjük, hogy tartsátok egymástól a 1,5 méteres biztonsági távolságot.

 

 

TÁMOGATÓK

am_logo_szines_HU.jpg hungarikum_bizottsag_logo-vagott.jpg

Gyula Város Önkormányzata, Gyulahús Kft., Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.

Csíki Söröző, Mézes Kuckó, Black Sheep, Gyula Rouge Bistro,

Patrióta Gyulai Kisvendéglő, KörösKosár, Kézműves Vásárudvar, La Vita Prémium Panzió,

Almásy-Kastély Látogatóközpont, Gyulai Vár, Várfürdő,

Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete,

Elixbeer Sörfőzde, Gyulavári kastély, CORNER – Viharsarki Sernevelde

 

 

SZERVEZŐK

Gyula Város Önkormányzata

(cím: Gyula, Petőfi tér 3.; telefonszám: 66/526-800)

 

Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.
(cím: Gyula, Kossuth utca 7.; telefonszám: 66/561-681)

 

Békéscsabai Turisztikai Egyesület
(cím: Békéscsaba, Szent István tér 7.; telefonszám: 66/441-261)