A hétvégén táncdrámát és lemezbemutató koncertet mutat be a várszínház - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

A hétvégén táncdrámát és lemezbemutató koncertet mutat be a várszínház

 

Előzetesen elkelt minden jegy a hétfő esti Hotel Menthol című előadásra, melyet a szarvasi Cervinus Teátrum hozott el Gyulára.

 

A folytatásban komolyabb témával várják a színházbarátokat, július 14-én, szerdán az Úr nevében című darabot nézhetik meg a kamarateremben, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában. Az előadást 18 éven aluli nézők számára nem ajánlják.

 

Azt követően a Gyöngyhajú lány balladáját hozza el az Experidance társulata, melyre szintén elfogytak a jegyek. A főbb szerepekben Szomor György, Sánta László, Koós Réka, Fésűs Nelly, Lux Ádám, Janik László, Békefi Viktória látható.

 

Szombat este a Fonó Budai Zeneház és a Sztalker csoport az Ereim végei című táncdrámát hozza el, Trianon 101. évfordulójának alkalmából. A tavalyi, kerek évfordulón a vírus okozta elszigetelődés a csendes gondolatoknak adott helyet. A 101. évforduló pedig felveti a kérdést: az idei év egy emlékezés lecsengése, vagy egy újabb száz év kezdete. Ezen az úton indult el a fiatal színészekből és táncosokból verbuvált csapat Janovics Jenő megrendítő naplójegyzetei nyomán.

 

Július 19-én, hétfőn Pozsgai Zsolt – Zergetánc című művét nézhetik meg az érdeklődők az Udvari Kamaraszínház előadásában a Várszínpadon, Kálló Béla rendezésében. Július 20-án, kedd este pedig Egyfelvonásos komédiákat láthatnak Csehov műveiből Vidnyánszky Attila rendezésében, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciójaként. Az orosz drámaíró három műve elevenedik meg a színpadon, melyek A medve, A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés című komédiája.

 

Forrás: gyulatelevizio.hu

2021.07.14.