A pároknak és a családok számára is készülnek Valentin-napi programokkal Gyulán - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

A pároknak és a családok számára is készülnek Valentin-napi programokkal Gyulán

 

Idén több napos Valentin-napi programsorozattal készül Gyulán az Erkel Ferenc Kulturális Központ csapata, melynek részleteiről Kukla Ildikót, az események szervezőjét kérdeztük. Kiderült: ebben az évben nemcsak a szerelmeseket várják Bálint-napi programokkal, hanem a családokat és a legkisebbeket is.


Kukla Ildikó elárulta: több helyszínen folynak majd a Valentin-napi programok a városban.


– Ez már a harmadik Valentin-napunk a kastély nyitása óta, amit ebben az évben háromnaposra terveztünk. A programsorozat minden múzeumi egységünket érinti majd – emelte ki az események egyik szervezője.


A gyulai várban szerelmeslevél-írás lesz a program lúdtollal, mellette solymászbemutató A szerelem szárnyain címmel.


– Lesz egy kifejezetten felnőtteknek szóló, tematikus tárlat is, amelyen a középkor hálószobatitkait vesszük majd sorra. A különleges kiállításon vetítéssel, képekkel és az erényövvel kapcsolatos történetekkel találkozhatnak az érdeklődők.
Az Almásy-kastélyban Pirulni szabad címmel várnak mindenkit, szintén egy felnőtteknek szóló előadással. Ugyanitt szerelmi jóslással, több előadással és alkotóházzal készülnek, amire a szervezők a gyerekeket is szeretettel várják.
A helyszínen jelmezes fényképezkedés is várja a megjelenteket, melyen korabeli fotók készülhetnek, akár korhű esküvői ruhában is.
Az Erkel Ferenc Emlékházban csütörtökön és szombaton zenés előadásra invitálják az érdeklődőket, ezen kívül A két virtuóz legendás szerelmei címmel nyújtanak egy rövid betekintést Erkel Ferenc és kortársai szerelmi életébe.


Szombaton a Kohán Képtárban a József Dezső Alkotókör közreműködésével tartanak kreatív délutánt. Ezen a programon bármely résztvevő bekapcsolódhat a szerelmi jelképek festésébe. Délelőtt a Ladics házban Ladics György és párja kompromisszumokkal teli szerelmi életét elevenítik majd fel a megjelenteknek.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu