Bormustra alapozza meg a Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiválját - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Bormustra alapozza meg a Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiválját

 

Helyi, hazai és határon túli magyar hagyományőrzők képezik a gerincét a Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiváljának, amelyet augusztus 16 és 19 között rendeznek meg a gyulai vár vonzáskörzetében. A hangulatot idén a Szerémség borait bemutató est alapozza meg.

 

 

A Minden Magyarok Borai elnevezésű est, amelynek idén a Szerémségi capriccio címet adták, augusztus 16-án este 8 órakor kezdődik a gyulai várban, ahol Maurer Oszkár és Sagmeister Ernő borász, valamint Ambrus Lajos József Attila-díjas író közreműködésével vajdasági borokat kóstolhatnak meg az érdeklődők. A részvétel előzetes asztalfoglaláshoz kötött.

 

A néptáncmustra csak ezt követően bontakozik majd ki: erre több mint tíz együttes érkezik, akiknek a Fesztiválzenekar segít a fellépésben. Itt lesznek a Gyulán már jól ismert hagyományőrzők is, többek között a Magyarpalatkai Banda és Varga István „Kiscsipás” Kalotaszegről.

 

A Mezőség északi részéről Takács Annát és Takács Piroskát, a Népművészet Mestere cím tulajdonosait várják az eseményre, Nyárádszeredából a Bekecs Táncegyüttest, de meghívták a Rajeczky Szimpatikusokat is, akikkel tavaly már találkozhatott a közönség.

 

Nem csak a műsor felépítése, az előadások helyszínei is változatosak ebben az esztendőben, hisz a fellépők a várat, a várudvart, a kastélyt, a várfürdőt egyaránt belakját majd, mindemellett a piacon is eljárják a táncukat.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan a fesztivál csütörtök este a vár környéki gasztróudvaron nyílik meg, ahol a Fesztiválzenekar fogja szolgáltatni a talpalávalót. Az első tértáncnak a várfürdő ad helyet augusztus 17-én, pénteken délelőtt 11:00 órakor. Délután 3 órától az Ecsedi utca 14. szám alatt tartanak megemlékezést Halmos Béla népzenekutató tiszteletére, majd 4 órakor az Almásy-kastély kávézójában Görgényi Ernő polgármester megnyitja a Halmos Béla ifjúkori grafikái című időszaki kiállítást.

 

Az igazi fesztiválkavalkádot a részvevő együttesek felvonulása vezeti majd be: a meghívottak péntek este 6 órakor a Kossuth térről indulnak el, hogy megérkezzenek a várhoz. A hivatalos köszöntések a tószínpadon hangzanak el este 8 órakor. Az egybegyűlteket itt Gyula város polgármestere, Görgényi Ernő és Kovács József országgyűlési képviseli üdvözli.

 

Részletes program: Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiválja


Forrás: www.gyulaihirlap.hu