Egyre többen keresik a garantált programokat Gyulán - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Egyre többen keresik a garantált programokat Gyulán

 

A hét minden napján talál garantált programot az, aki Gyulára látogat. A turisztikai kft több éve elindított programkínálata az előző évhez képest közel 20 százalékkal népszerűbb, egyre többek keresik.

 

 

A cégnek kettős célja van a programokkal, hiszen a turisták mellett a helyi embereket is szeretnék bevonni ezekbe. Olyan kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak, melyeket vagy nem ismernek, vagy még nem próbáltak ki. Az előző években a hagyományos városi körséták mellett a nagyváradi, aradi kirándulások voltak a legnépszerűbbek.


Az idei programok közül népszerű a Viharsarki Sörkóstoló, valamint a pusztaparty. Jónás Balázs elmondta, az új programoknál mindig megvan annak az esélye, hogy nehezebben indulnak, viszont ez a Kolbásztaxi esetében nem így történt. Ennél a programnál pótnapot, illetve két pótidőpontot kellett hirdetniük a sok jelentkező miatt.

 


Ősszel egy új, fakultatív programmal készül a turisztikai kft. Szakképzett túravezetés mellett a Kisökörjárási-parkerdőt lehet megtekinteni.


Az új programkínálat várhatóan október elején jelenik meg. Jónás Balázs hozzátette, Nyugat-Európában már elterjedt, újfajta városnézést szeretne bevezetni a turisztikai kft Gyulán. Ez a becsületkasszás városnéző program, melynek nincs meghatározott részvételi díja, hanem a vendég a túra végén elégedettségének megfelelően honorálja a programot. Ezt az eseményt rendhagyó módon verses formában fogják hirdetni az érdeklődők számára.

 

 

 

Forrás: www.gyulatelevizio.hu

 

 

Aktuális Garantált programkínálat >>