Elkészült az M44-es út újabb fontos szakasza - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Elkészült az M44-es út újabb fontos szakasza

Az M44-es építésének újabb fontos láncszemeként a közelmúltban elkészült a gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres szakasza is. Az érintett szakaszt várhatóan hamarosan, december közepén már használhatják az autósok.

 

8376515IMG7632.jpg

 

Dankó Béla országgyűlési képviselő szerdán délután Kókai Péterrel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetőjével járta körül az átadás előtt álló szakaszt.

 

Az országgyűlési képviselő Facebook oldalán arról számolt be, hogy a beruházás egy újabb fontos lépés megyénk még jobb megközelítése, a főváros gyorsabb és biztonságosabb elérése irányában. Mint mondta, a teljes mértékben hazai forrásokból megvalósuló beruházássorozat kedvező hatásai már is megmutatkoznak, a gazdasági élet területén is, de szintén nagyon lényeges, hogy a közlekedés biztonságosabbá és gyorsabbá vált.

 

Az országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy több kisebb települést mostanra elkerül a korábbi jelentős átmenő forgalom, így csökkent a zaj- és környezetterhelés is az érintett helyeken.


Posztjában Dankó Béla emlékeztetett arra, hogy a fejlesztés részeként egészen különleges Tisza-híd is épült. Az új tiszaugi Tisza-hídnak olyan egyedülálló a szerkezete, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült.

 

8376669IMG7634.jpg

 

A pilonok deformált ellipszis alakúak, amelyek nagyon egyedivé emelik a látványt, és a szerkezetet ekhós szekérhez teszik hasonlóvá. A képviselő kitért arra is, hogy a Lakitelek-Tiszakürt szakaszból 3,2 kilométert már szeptember 21-én átadtak a forgalomnak.

 

Az M44 gyorsforgalmi út megvalósításával 2×2 sávos gyorsforgalmi úti összeköttetés valósul meg az M5 autópályától, Kecskemét térségétől Békéscsaba felé. Az út teljes megépítésével Békéscsaba is bekötik a gyorsforgalmi úthálózatba. A gyorsforgalmi út a teljes szakaszon 22,5 méter koronaszélességű, 2×2 forgalmi sávos leállósáv nélküli autóútként épül meg.

 

Dankó Béla a NIF Zrt.-vel történt egyeztetést követően a társaság tájékoztatása alapján kifejtette, az M44-es Kecskemét-Szentkirály közötti 32,3 szakaszának közbeszerzési eljárása lezárult, szerződéskötés tervezetten még idén megtörténhet. A szerződés hatályba lépése a forrástól függ.

 

8376718IMG7630.jpg

 

A Szentkirály-Lakitelek 4,6 kilométeres szakasz kivitelezése folyamatban van, jelenleg elsősorban hídépítési munkálatok zajlanak. Befejezését a kapcsolódó beruházásokkal, a Szentkirály elkerülővel, 44. számú főút, a 4622-es és 4623-es utak érintett részeinek felújításával és kerékpárút-építéssel 2023 végére tervezik. A kapcsolódó tervezések folynak, a Szentkirály elkerülő szakasz építési engedélyt kapott.

 

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg.

 

Hamarosan forgalomba helyezik

Mint megtudtuk, a szakaszt illetően a műszaki átadás megtörtént, jelenleg forgalomba helyezési eljárások zajlanak, amelyek szintén jól haladnak. Dankó Béla úgy fogalmazott, mindenki nagy várakozással tekint az új szakasz átadása elé, ami várhatóan december 15-én lesz, onnantól kezdve használhatják majd az autósok az M44-esnek ezt a részét is.

 

Az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti 62 kilométeres szakaszát 2019 októberében adták át a forgalomnak. Alig több mint egy évvel később, tavaly decemberben forgalomba helyezték a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,6 kilométeres szakaszt is az M44-es gyorsforgalmi útból, ezzel a megye és Békéscsaba minden értelemben még közelebb kerül a fővároshoz. Összességében mintegy 25 perccel csökkent a menetidő Békéscsaba és Budapest közt. Hamarosan pedig újabb szakaszt vehetnek birtokba az autósok.

 

Forrás: beol.hu

2021.12.03.