Átadásra került a felújított Erkel Emlékház - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Átadásra került a felújított Erkel Emlékház

2011. május 18-án átadásra került a felújított Erkel Emlékház, Erkel Ferenc szülőháza.

erkel_megnyito.JPG

 

A felújítás a DAOP-2.1.1/B-09-2009-0016 számú ROP pályázatnak köszönhetően 155.069.356 Ft támogatásban részesült az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A projekt 2010. szeptember 15-től a megnyitóig tartott, s eredményeképp egy modern, interaktív, látogatóbarát múzeum jött létre, mely méltó emléket állít a himnusz atyjának.

Kérem, olvassa tájékoztatónkat és látogassa meg weblapunkat a téma részletes megismeréséhez!

W W W . E R K E L E M L E K H A Z . E U

Töltse le Erkel Emlékhelyek című kiadványunkat!
(Kattintson a kék színű szövegre!)

erkel_logo_400.jpg

Az új állandó kiállítás koncepciója

Mindenek előtt a több, mint kétszáz éves épület teljes, a műemlékvédelmi szempontokat messzemenőkig figyelembevevő felújítását a hozzá kapcsolódó kiszolgáló épület látványilag és stílusban igazodó bővítésével. Egy udvari kiállítótér kialakítását összekapcsolva az udvar olyan irányú átalakításával, hogy az alkalmas legyen rendezvények, hangversenyek lebonyolítására is, és végül de nem utolsó sorban egy új, alapterületében is megnövelt, a modern kor igényit kielégítő, látogatóbarát állandó kiállítás létrehozását.

Az épület felújítási munkálatai magukba foglalják a teljes külső és belső renoválást (beleértve a tetőszerkezet felújítását, a padló cseréjét, a nyílászárók felújítását stb.), a teljes épületgépészeti felújítását (pl. geotermikus fűtésrendszer padló- illetve mennyezetfűtéssel, új villamossági és biztonságtechnikai rendszer stb.), a teljes körű akadálymentesítést, valamint egy új kiszolgáló épület kialakítását. Ez utóbbiban kerül elhelyezésre a jegypénztár és múzeumi bolt, kávézó, gyermekfoglalkoztató, ruhatár, öltöző, a mosdók, valamint a múzeumi dolgozók helyiségei. Ide kerül át az Erkel Emlékház bejárata, míg az eddigi bejárat a későbbiekben csak VIP funkciókat szolgál, míg a hozzá kapcsolódó előtér bekerül a kiállítóterek sorába.

erkel haz bz 1
Fotó: Bagyinszki Zoltán

Az udvar átalakításának két fő eleme van: egyrészt a kerítések mellett kialakításra kerül egy félig nyitott Erkel promenád, melynek falán a látogatók Erkel Ferenc munkásságát követhetik végig kronologikus rendben korabeli Erkel hangverseny- és operaplakátok reprodukciói által, miközben a sétaösvény elején, közepén és végén egy reformkori, egy 1850-es évek béli valamint egy 1880-as évek béli ruhákba öltöztetett család viszi közelebb a látogatókhoz a 19. század hangulatát. A másik átalakítás egy hangosítási lehetőségekkel összekapcsolt udvari előadótér kialakítását célozza meg, mely alkalmas tere lehet a későbbiekben kisebb hangversenyek, illetve rendezvények lebonyolítására. Az itt kialakítandó színpadhoz, utalva Erkel sakktevékenységére, hétköznapokon egy további funkció is kapcsolódik: nagyméretű sakktáblaként alkalmas lesz élősakk játék lebonyolítására játékos kedvű csoportok részére, illetve nagyméretű bábúk segítségével egyénileg is hódolhatnak sakkszenvedélyüknek a látogatók.

Az új állandó kiállítás koncepciója a korábbival szemben, mely kronologikus rendben haladva mutatta be Erkel Ferenc és fiainak munkásságát, az épület eredeti funkciójára alapozva szerveződik, s annak figyelembevételével alakítja ki a kiállítás egyes egységeit. Ennek megfelelően visszaáll Erkel szülőházának eredeti, iskola és lakóház kettősége: egykori osztálytermében ismét egy 19. századi tanterem kialakítására kerül sor, míg az épület további három helyiségében az Erkel család korábbi otthonát megjelenítő hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr fogadja a látogatókat. További három helyiségben és egy vetítőteremben pedig közvetlenül Erkel Ferenc munkássága kerül bemutatásra. Az átalakításoknak köszönhetően az új állandó kiállítás Erkel Ferenc szülőházának teljes épületét birtokba veheti, így eddigi öttel szemben nyolc helyiséget foglal magába.

erkel-haz-bz-2
Fotó: Bagyinszki Zoltán

A kiállítás nyitótere az üvegezett tornác. Melynek látványát a folyosóra belépve egy nagyméretű Erkel portré uralja. Mellette kap helyet egy négy méter hosszú időszalag, melyen Erkel életének és munkásságának képekkel illusztrált főbb állomásait követheti nyomon a látogató. Itt kerül elhelyezésre a falak mellet négy darab érintőképernyős terminál, melyeken az európai himnuszok történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és természetesen valamennyi meghallgatására is lehetőség nyílik.

A tornácról továbbhaladva a korábbi bejáratnak és pénztárnak helyet adó előtérbe jutunk. Mivel az a helyiség a későbbiekben is, mint VIP bejáró funkcionál, a kiállításban való használata korlátozott. Itt kerül elhelyezésre egy speciális digitális eszköz, az "Erkel látcső", mely az előző időszalagot kiegészítve mutatja be az Erkel életúthoz kapcsolódó fontosabb helyszíneket, rövid, négynyelvű feliratokkal, olyan formában, hogy a látogató egy digitális látcsőbe nézve manuálisan léptetheti a képeket. A falakon Erkel életéhez kapcsolódó fontosabb városok pl. Gyula, Pozsony, Kolozsvár, Budapest korabeli képei láthatóak.

A kiállítás következő terme a tanterem, ahol a fő célkitűzés az volt, hogy látványában és hangulatilag a belépők egy 19. századi osztályterem miliőjébe csöppenjenek vissza. A terem középső részét az enteriőr négyszemélyes iskolapad rekonstrukciói, a katedra és tanári asztal, három lábon álló tábla, számológép stb. látványa uralja, míg a falak mellett a padokhoz stílusban igazodó tárlók kapnak helyet a "körbefutó" kiállítás részeként, melynek tablóit és illusztrációit is a korabeli iskolai szemléltetőképek mintájára készítjük el. Ebben a teremben ismerkedhetnek meg a látogatók egyfelől az épület, illetve a németgyulai oktatás történetével, másfelől az Erkel család és Gyula kapcsolatával és itt kap helyet az Erkel fiúk munkásságának rövid bemutatása is. A korabeli tanterem múzeumpedagógiai célzattal modern technikai eszközökkel is fel lesz szerelve: az enteriőr részét képező fali tábla mögött egy digitális tábla található, melyen többek között az Erkel életművet, az Erkel operákat, Gyula oktatástörténetét dolgozhatják fel múzeumi óra keretében a padokban helyet foglaló osztályok, esetleg nem iskoláskorú látogatócsoportok. Mindezek a tartalmak az egyéni látogatók részére is elérhetőek egy az ajtó melletti sarokban elhelyezett érintőképernyős terminálon. Az osztályteremnek szintén része egy "tanulósarok", ahol a vállalkozó kedvű látogatók 19. századi iskolai példákon keresztül, mint szépírási gyakorlat, számolás golyós számológéppel stb. tesztelhetik képességeiket.

Továbbhaladva a kiállításban az Erkel terembe jutunk, ahol Erkel Ferenc munkásságát ismerhetik meg a látogatók, az operákat és a himnuszt a középpontba állítva. A terem három vitrinjében kapnak helyet a legértékesebb Erkel relikviák: kéziratos kottái, személyes tárgyai, míg azok a dísztárgyak, serlegek, melyeket a mester pályájának különböző állomásain kapott elismerésül kortársaitól, köztük az aranykoszorú hiteles másolata a terem központjában láthatóak majd. Szintén ebben a teremben csodálhatják meg a látogatók majd Erkel Ferenc utazásai során gyakorlásra használt híres hordozható néma zongorája is. Mely mellett egy érdekes digitális zongora is helyet kap, egy speciális zongoratanító programmal, ahol a vállalkozó kedvűek megpróbálkozhatnak Erkel legismertebb dallamainak eljátszásával, melyeket fejhallgató segítségével, az eredetivel együtt vissza is hallgathatnak. A modern technikai eszközök sorába tartozik még egy digitális falikép is, melyen Erkel Ferenc korabeli portréi követik egymást időrendben.

erkel-haz-bz-3
Fotó: Bagyinszki Zoltán

 A következő három helyiség a már fentebb említett lakásenteriőr, melyekből sorban az első az a sarokszoba, ahol ismereteink szerint Erkel Ferenc is született. Az itt helyet kapó hálószoba biedermeier bútorait két ágy, egy szekrény, egy írószekreter, egy kis varróasztalka székkel valamint egy íróasztal alkotják, az enteriőrt pedig egy korabeli cserépkályha-rekonstrukció valamint a falakon elhelyezett képek teszik teljessé. A térben elhelyezett tárgyak között láthatjuk majd Erkel Ferencné személyes tárgyait, valamint két aranyozott keretű szentképet, melyek a Rutkay családtól, Erkel Ferenc édesanyjának családjától származnak. A szalon biedermeier berendezését Erkel Ferenc harmóniuma mellett egy kis ebédlőasztal székekkel, egy üveges vitrin dísztárgyakkal valamint egy szalongarnitúra alkotják, míg az egyik sarokban egy 19. századi asztalrekonstrukcióba rejtett digitális sakkasztal mellett a látogatók lejátszhatják Erkel Ferenc sakkfeladványait. A sakkasztal mellett lesz kiállítva Erkel Ferenc díszes sakkalbuma, egy kis összefoglalóval Erkel sakktevékenységéről. A konyha berendezésével egy 19. századi gyulai konyhát idéz meg. Különlegességét az adja, hogy a tűzhely használható állapotban kerül visszaállításra, így lehetőséget kínál rendezvények alkalmával, esetleg múzeumpedagógiai foglalkozás keretében kisebb sütésekre, mint például a mézeskalács készítése adventi időszakban. Az ajtó mellett lévő érintőképernyős terminálon pedig korabeli konyhaábrázolásokat nézegethet, illetve recepteket olvasgathat a látogató.

A kiállítás utolsó terme az egykori kamrából kialakított 10-12 fő befogadására alkalmas vetítőszoba, melyben Erkel Ferenchez kapcsolódó filmek részletei viszik közelebb az érdeklődőket Gyula legnagyobb szülöttének életéhez és munkásságához.

A kiállításhoz kapcsolódóan érdemes még megemlíteni, hogy az érintőképernyős terminálokon a látogatóknak természetesen lehetősége nyílik Erkel zeneművek meghallgatására, csakúgy, mint az egyes termekben, ahol igény szerint választható egy, az egész kiállításon végigkísérő központi zene, vagy termenként változó Erkel dallam. A kiállítás legfontosabb szövegei, valamint a digitális tartalmak négy nyelven, magyarul, angolul, németül és románul olvashatóak. Csak felsorolás szintjén szólunk további, a látogatók által igénybe vehető szolgáltatásról: ilyen az emlékház múzeumpedagógiai programja, melyre a tanterem kapcsán már utaltunk. Valamelyest kapcsolódik ehhez a lehetőség, hogy a látogatók, akár iskolás csoportok is, 19. századi jelmezekbe bújhatnak, és a kiállítás megtekintése mellett a jelmezekben fotózkodhatnak is, egyúttal az érintőképernyős termináloknál is lehetőség nyílik fotó készítésére, melyet e-mail formájában továbbítani is tudnak. Az egész emlékházhoz elkészül egy önálló honlap, melyen az Erkel Ferenc Emlékház működéséhez kapcsolódó adatokon túl a kiállításban látható digitális tartalmak jelentős része közvetlenül is elérhetővé válik.

Tekintse meg ajánlónkat !

erkelhaz_spot20sec.flv