Lerövidült a foglalási idő, de magas az utazási kedv a belföldi vendégek körében - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Lerövidült a foglalási idő, de magas az utazási kedv a belföldi vendégek körében

 

Legfőképpen a belföldi vendégkörnek köszönhető, hogy Gyula volt az egyik leglátogatottabb város az elmúlt pünkösdi hosszú hétvégén.

 

Péntekre már 50%-os telítettséget jeleztek a gyulai szállodák, ez az érték a hétvégére 80%-ra nőtt. Érzékelhető volt, hogy a nyitást követően magas volt az utazási kedv, de ez várható is volt. A turisztikai szakemberek és az ágazat szereplői 2021-ben is alapvetően a belföldi vendégekre számítanak, az elmúlt három napos időszakban több visszatérő vendég érkezett a fürdővárosba. A szállodákba ebben az évben kizárólag védettségi igazolvánnyal térhetnek be a turisták. Fontos hangsúlyozni, hogy az oltási kiskönyv nem elfogadható, viszont már alkalmazható egy telefonos applikáció, amellyel rugalmasan helyettesíthető a plasztik kártya. Kártyák tekintetében a SZÉP kártyánál is történtek változások, mellyel szintén a belföldi turizmus erősítését szeretnék elősegíteni.

 

Drasztikusan lerövidült a foglalási, tervezési idő. A turisták azzal a korábbi gyakorlattal szemben, hogy hónapokkal előtte megtervezik az utazásukat, inkább kivárnak és csak később véglegesítik döntésüket. A turisztikai szakemberek szerint egyértelműen a pandémia következtében változtak meg a foglalási szokások az elmúlt időszakban. Lábadi Eszter, a Gyulai Turisztikai Kft marketing menedzsere elmondta, hogy a pünkösdi hosszú hétvégére érkezett foglalásoknak közel több, mint 50%-a május 10-e után érkezett be. 3Téma című műsorunkban elmondta azt is, hogy idén több visszatérő vendégre számítanak, többek között számukra készült el az a videó, mellyel azt szeretnék megmutatni, hogy mennyi értékkel bővült és gazdagodott a város kínálata a közelmúltban.

 

Lábadi Eszter folytatta, a vendégek biztonsága mellett nagyon fontos az idegenforgalomban dolgozók egészségének a védelme, ahogyan a helyi lakosoké is. A turisztikai szakemberek semmiképp sem szeretnék, ha a nyári vendégforgalom élénkülése feszültséget, nyugtalanságot okozna a vendégszeretőként ismert gyulaiak körében.

 

Forrás: gyulatelevizio.hu

2021.05.28.