Ünnepelnek a Békés megyei múzeumok - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Ünnepelnek a Békés megyei múzeumok

öbb mint száz ország közel 30 ezer múzeuma vesz részt egy olyan közös eseményen, melyet minden évben ugyanazon a napon tartanak. Ez a múzeumi világnap, az időpont pedig május 18-a. A Békés megyei múzeumokat arról kérdeztük, hogyan készültek erre az eseményre.

 

5b07fa7e4dda4eaf83fbb0d404e4d408.jpg

 

Békéscsaba

– A Munkácsy Mihály Múzeum a Múzeumi Világnap alkalmából csatlakozott a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által indított közös akcióhoz. A felhívás szerint május 18-án egy olyan személy portréját helyezzük ki, akinek sokat köszönhetünk azért, hogy Békéscsabán múzeumba járhassunk – mondta el Dr. Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgató-helyettese.

 

"A veretes névsorból Rell Lajosra (1874-1952) esett a választásunk, aki oroszlánszerepet játszott a Múzeum beindításában és korai működésében. Jelentős szerepe volt abban is, hogy a Munkácsy-relikviák Békéscsabára kerüljenek. Éppen ezért egy, Munkácsy Mihály hagyatékából származó, eddig ritkán bemutatott, faragott tölgyfadobozt is kiállítunk."

 

f1be5309d29c4019bb2b7d07bc250086.jpg

 

Gyula

– A múzeumi világnap nálunk munkával telik, jelenleg két nagy kiállítás előkészítésében vagyunk benne. Az egyik ilyen program az, hogy az Erkel Ferenc Emlékházat egy száz forint értékű jeggyel lehet meglátogatni, ezzel is szeretnénk ösztönözni a látogatókat, hogy a múzeum egy kissé előtérbe kerüljön – mondta el Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

– Amit én szeretnék kiemelni, az az, hogy május végén egy fantasztikus kiállításunk nyílik a gödöllői királyi kastéllyal közösen, ennek az előkészítő munkálatai folynak most és ez nagy pluszfeladatot jelent, munkatársaink zöme már ezzel foglalkozik. 


– Emellett a Kohán Képtár ad majd otthont a Magyar géniusz program keretében létrejött vándorkiállításnak. Ezen a tárlaton a vidéki múzeumok reprezentatív műtárgyai költöznek egy közös kiállítótérbe, ami jelenleg Kecskeméten látható, és június végén érkezik hozzánk.

 

Orosháza

A Nagy Gyula Területi Múzeumba tervezett programok az idei évben egy pályázat miatt elmaradnak – tájékoztatott Józó Tamásné igazgató. A hozzánk tartozó Városi Képtár második emeletén 9-15-ig ingyenesen látogatható az Üveg Nemzetközi Évéhez is kapcsolódva, a páratlan szépségű Báthory Júlia kiállítás.

 

0ee3fdee25a54845aa91bc241db5ddc9.jpg

 

Szarvas

A Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom nem készült kifejezetten erre a napra szóló programokkal, mert május 14-én nyílt meg új időszaki kiállításuk a Tarkázás művészete – A kékfestők különös világa címmel. 

 

Mint azt Horváth Mariann múzeumpedagógus elmondta, a kiállítás a kékfestő mesterség történetébe, évszázados rejtelmeibe, titkolt receptjeibe enged betekintést, felelevenítve az egykori szarvasi kékfestő hagyományokat, az 1842-ben kékfestőcéhbe tömörült festőmesterek és az utolsó szarvasi kékfestő, kelmefestő és vegytisztító Süveges család történetét. 


Ezen felül május 21-én az Egykor és most – 70 éves a Tessedik Sámuel Múzeum címmel nyílik időszaki kiállítás. Mindhárom intézményükbe (Szárazmalom, Ruzicskay Alkotóház és a megújult múzeum) szeretettel várják a látogatókat.

 

a1f4fd55381d4e429cb90f4fadbbba43.jpg

 

A múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények szerepe

– A Múzeumok ma már egyre jelentősebb szerepet játszanak a közösségek életében, a "kultúra temploma" szerep erőteljesen kibővült. Majdhogynem szürke eminenciásként dolgoznak a múzeumok a helyi és nemzetközi értékek felkutatásán, bemutatásán, mely által az identitás megőrzését, vállalását segítik elő. Ráadásul muszáj haladni a korral, az intézményekre is igaz a folyamatos fejlődés igénye. Olykor nem árt ezekre, a sokszor nem a reflektorfénybe kerülő, ám rendkívül fontos munkára felhívni a figyelmet. Erre nincs is jobb egy nemzetközi világnapnál – hangsúlyozta Dr. Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgató-helyettese.

 

– Napjainkban sok társadalmi-gazdasági probléma nehezíti az emberek életét, és szükségünk van arra, hogy pozitív élményekben is részesüljünk, legyen miből feltöltődni, legyen miből megtölteni ilyen élményekkel azokat a „hátizsákokat”, melyek a nehézségek elviselésében segítenek, és a múzeumi terület erre ad lehetőséget – hangsúlyozta Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Erre a kastélykiállítást hoznám példának, ami két óra hosszán keresztül nemcsak tudást közvetít, hanem szórakoztat is az interaktív eszközök segítségével, és a mai múzeumi világ erre épít. Színesebb, gazdagabb, mozgalmasabb és magas színvonalú értékeket közvetít. Nagyon fontos az, hogy honnan jöttünk, hová tartunk, és a múzeumok abban a történelmi múltban kínálnak értékeket, melyek az identitástudat megerősítéséhez rendkívül fontosak.

 

 

Forrás: beol.hu | Fotók: 1. shutterstock.com, 2. Bencsik Ádám, 3. ngytm.hu, 4. Imre György

2022.05.18.