hu-ro-en

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023

2023. szeptember 25. - 2023. november 12.

Jövő! Menő! Múzeum! jelmondattal 2023. szeptember 25. és november 12. között rendezik meg a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozatot.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja idei koncepcióját a tudomány és a technológia témakörök mentén alakították ki; ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikálására. A mai világot erősen meghatározó technológiai vívmányok dömpingje új perspektívákat nyitott a múzeumok számára is. Mivel a látogatók többségének fejében még mindig a múzeumok korábbi, hagyományos tárgyközvetítő szerepe él, fontos felhívni a figyelmet a mai, digitalizált tartalmakat is közvetítő, és a célcsoportokat interaktív módon bevonó múzeumra. Ezért a közel másfél hónapos rendezvénysorozattal a múzeumi élet innovációira, a múzeumokban őrzött tudás megosztásának újszerű lehetőségeire és módjaira, illetve a múzeumoknak a kompetencia–, és készségfejlesztésben betöltött szerepére kívánják ráirányítani a figyelmet.

Múzeumi szakmai titkokba avatnak, a felhalmozott tudást lebilincselő módon átadják, s környezetünkről szerzett felszínes tudásunkat izgalmas információkkal mélyítik az idén a gyulai kiállítóhelyek a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjain. A fesztiválokra jellemző oldott, jó hangulatú, informális szituációkban, izgalmas helyszíneken és változatos témákban kínál ismeretátadást ezen az őszön a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, illetve három helyi kiállítóhely: a vár, az Almásy-kastély és az Erkel Ferenc Emlékház. Az országos kezdeményezésű Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében Gyulán szeptember 27. és november 11. között találhatnak a múzeumi munka, a helytörténet, a kultúrtörténet és az eleinktől ránk maradt örökség iránt érdeklődők látványos, szórakoztató és tanulságos programokat. Mindjárt a programsor legelején a Múzeumi Szabadegyetem idei évadának első előadásával találkozni: Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője a Gyulai Vár rekonstrukciós filmjei és diorámája elkészítésének szakmai rejtelmeibe avat be. Szerepel a programsorban kerékpáros városnézés az Erkelhez köthető, kevéssé ismert helyszíneken és Szent Mihály-napi vásár, amely a szórakoztató elemek mellett a helyi kistermelők és kézművesek termékeit népszerűsíti. Az érdeklődő pedagógusok számára bemutatják azt is, hogy a várban milyen múzeumpedagógiai és digitális lehetőségek segítik a történelemtanítást.

A gyulai múzeum szakemberei mellett vendégelőadó is segíti a történelemmel kapcsolatos információátadást: Dr. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem dékánhelyettese a középkor női sorsot és jelentős élethelyzeteket meghatározó megannyi szokását, hiedelmét, társadalmi előírását és kötöttségét idézi fel – elsősorban az egészségtörténeti vonatkozásokra koncentrálva.

Az eseményeken többnyire az adott kiállítóhelyre érvényes belépővel lehet részt venni, de a programok több mint egyharmada díjtalanul látogatható.

Részletes program:

szeptember 25. – november 12.


Minden szombaton 10.00-18.00

ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE

Nyitott kovácsműhely

Kiderítjük, elbírod-e a szerszámokat, aztán a vár működő kovácsműhelyében a kovácsmester inasaként te is kezedbe veheted az általa használt hagyományos eszközöket. Az évszázadokon át jelentős mesterség interaktív bemutatásával a hagyományok ápolásának fontossága mellett az alkotás örömére is szeretnénk felhívni a figyelmed.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


Szeptember 27. (szerda) 17.00

MÚZEUMI KULISSZATITKOK

Palánkfalak és földbástyák – Hogyan készült a Gyulai Vár digitális rekonstrukciója? Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetőjének előadása. A Gyulai Vár a történelmi Magyar Királyság alföldi területének legtöbb eredeti építészeti elemet megőrző, gótikus téglavára, amelyet a végvári harcok időszakában épült, kiterjedt külső védművei miatt az ország fővárai között tartottak számon. A közelmúltban fejeződött be a vár 3D-s, digitális, történeti rekonstrukciójának megalkotása, amely alapján már animációs filmek és egy dioráma is elkészült. Liska András előadásában a rekonstrukciós filmek és a dioráma elkészítésének szakmai rejtelmeibe, a rendelkezésre álló forrásanyag és a régészeti eredmények feldolgozásának részleteibe avatja be az érdeklődőket. A Múzeumi Szabadegyetem sorozat évadnyitó eseménye.

Helyszín: Almásy-kastély Stefánia-szárny

A részvétel díjtalan.

Szeptember 29. (péntek) 15.00

FITTMÚZEUM

Erkelt megismerni pedálozunk

Bringás városnéző túránk során az Erkel leszármazottak sírjait, az Erkelhez köthető, kevéssé ismert helyszíneket fedezzük fel. Gyula városa a térség pezsgő kulturális centrumaként szerepelt a történelem során, s szerepel töretlenül napjainkig. Nemcsak a történelmi belváros ódon épületei rejtenek magukban megannyi történetet, de a külterületek, s a temetők is évszázadok históriáját mesélik el, ha kérdezzük őket. Kocsis János idegenvezető egy jóleső kerékpáros túrára hív, amely az Almásy-kastélytól indul és érinti az Erkel család sírjait, a történelmi épületeket, romokat, felújított és felújítatlan építészeti emlékeket.

Gyülekező az az Almásy-kastélynál.

A részvétel díjtalan.


Szeptember 30. (szombat) 10.00-18.00

ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE

Szent Mihály-napi vásár a Gyulai Várban

Okleveles adatok szerint Gyulán már 1525-ben megrendezték a Szent Mihály-napi vásárt, ennek emlékére szeptember 30-án helyi, kézműves termékeknek helyet adó ökopiacot szervezünk, amelyet mesterségbemutatók, korabeli tánctanítás, krumplis pogácsa sütése, mustkészítés, korabeli ügyességi játékok, apródjelöltek keresése, vásári komédiások produkciója színesít. A vásár fő célja, hogy a környezettudatosság elvét szem előtt tartva népszerűsítse a helyi kistermelők és kézművesek termékeit.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


Október 1. (vasárnap) 16.00

ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE

„Tágasságot nekünk is” – népzenei koncert a zene világnapján.

Erkel Ferenc legyen bár Himnuszunk megzenésítője, a magyar nemzeti opera megteremtője, s kössük bár munkásságához a Zeneakadémia, az Operaház, a Philharmóniai Társaság, a Daláregyletek létrehozását, zeneiségében egyértelműen fellelhetők a népzenei motívumok. Ő maga is többször hangsúlyozta a népzene fontosságát, szépségét. Erkel Ferenc szerette, s használta a magyar nép zenéjét, ezért a Zene Világnapján, Erkel Ferenc szülőházában népzenei koncerttel emlékezünk meg híres zeneszerzőnkről.

Helyszín: Erkel Ferenc Emlékház

Részvétel: belépőjeggyel


Október 5. (csütörtök) 14.30

MÚZEUMI ŐSZBÚCSÚZTATÓ

Kossuth Lajos elfogyott regimentje.

Kurátori tárlatvezetés a vár időszaki kiállításában népzenei aláfestéssel. Programunkkal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulójára emlékezünk. A gyulai vár az 1849 augusztusában történt eseményekkel került a történelem forgatagába. A Világos melletti szőlősi síkon történt fegyverletételt követően két honvéd tábornok, Damjanich János és Lahner György a várban lett elszállásolva, majd a vár és a kastély között elterülő téren rakta le oldalfegyverét a magyar tisztek egy része, köztük tízen a későbbi aradi 13 vértanúból. Ezek a történések hozták a gyulai várba a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítását. A tárlat a szabadságharcot megjárt katonák testi és lelki gondozását szolgáló Honvédmenház történetén keresztül mutatja be az 1848-49-es honvéd utóéletet, az ún. veterángondozást, kiegészítve azt gyulai momentumokkal.A kurátori vezetést a Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze, Ress Zoltán tartja. A szakmai előadást élő népzene egészíti ki, amely megidézi a forradalmi és szabadságharcos hangulatot katonanótákkal, katonakísérőkkel, keservesekkel.

Helyszín: Gyulai Vár

A részvétel díjtalan.

A teljes várkiállítás belépőjeggyel tekinthető meg.


Október 13. (péntek) 15.00

FITTMÚZEUM

Erkel lába nyomán

Gyula város híres szülöttje Erkel Ferenc, s bár mindössze 11 éves koráig élt szülővárosában, egész életében visszajárt ide. Városnéző sétánk Erkel Ferenc szülőházától indul, s a hozzá köthető terek és épületek megtekintését követően az Almásy-kastélyál ér véget, amely szintén számos szállal kötődik az Erkel családhoz.

Gyülekező az Erkel Ferenc Emlékháznál.

A részvétel díjtalan.


Október 21. (szombat) 14.00 és 15.00

ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE

A várfundáló szemével

Hogyan épült fel egy átlagos középkori vár és miben különleges ehhez képest a gyulai? Mi az a huszárvár, derékvár, vagy belső vár? Hogyan készültek a végvári vitézek az oszmánok ostromára? Ezen a programon megválaszoljuk. A Gyulai Vár a történeti Magyar Királyság alföldi területének legépebben megmaradt, legtöbb eredeti formájában bemutatható helyiséget tartalmazó gótikus várkastélya. A vár körül a 16. századra egy olyan, több védelmi vonalból álló erődítési rendszer épült ki, amelynek ma jelenleg csak a központi épülete, maga a téglavár látogatható. Az előadás keretében az érdeklődők a középkori és a kora-újkori várépítéssel, valamint a gyulai vár védműveivel ismerkedhetnek meg úgy, ahogy Paolo Mirandola, itáliai várépítő mester láthatta, amikor 1562-ben papírra vetette a vár megerősítését szolgáló terveit.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


Október 25. (szerda) 17.00

MÚZEUMI KULISSZATITKOK

Vert hadak csonthalmain Szappanos Gábor történész előadása.

Kalandos úton vált Kölcsey Ferenc Erkel által megzenésített verse nemzeti himnuszunkká. Bár 1844-ig is számos költemény és dallam versengett a nívós címért, 1844 után sem volt egyértelmű és mindenki számára elfogadott a nyertes pályamű megmásíthatatlansága. Történész munkatársunk – az emlékévhez kapcsolódóan – a Himnusz 1844 és 1989 közötti történetével ismertet meg.A Múzeumi Szabadegyetem sorozat eseménye.

Helyszín: Almásy-kastély Stefánia-szárny

A részvétel díjtalan.


Október 28. (szombat) 10.00-18.00

FITTMÚZEUM

Középkori edzés a vár udvarán

A Kerecsényi László Íjász Egyesület mozgatja át azokat, akik tudni szeretnék, hogyan edzették fizikumukat a végvári vitézek, milyen fortélyokat vetettek be fittségük fenntartására. Eseményünk azonban fegyverbemutató is egyben; kiderül az is, mely fegyverekkel védték a végeket a nyomasztó oszmán túlerővel szemben, s végre meg lehet tapasztalni azt is, milyen súlyuk volt ezeknek és hogyan lehetett mozogni velük.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


Október 28. (szombat) 14.30

ÉRTÉKEINK ÚJRATÖLTVE

Bábaság, szülés és a nők a középkorban

A nők helyzete mindig sajátságos volt a történelem során. Dr. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem dékánhelyettese előadásában a középkor női sorsot és jelentős élethelyzeteket meghatározó megannyi szokásába, hiedelmébe, társadalmi előírásába és kötöttségébe avat be – elsősorban az egészségtörténeti vonatkozásokra koncentrálva.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


November 3. (péntek) 13.00

MÚZEUMI ŐSZBÚCSÚZTATÓ

Himnusztörténelem

Ma már talán furcsálljuk, de nem volt egyértelmű, hogy a Himnusz lesz Magyarország himnusza. Sőt, írója sem kedvelte a művet. Felekezeti és „nem hivatalos” himnuszokkal is el volt látva az ország, „hivatalos” dallam pedig nem létezett egyik nemzeti énekünkhöz sem. Szappanos Gábor történész a Magyar Tudomány Napi előadásán a himnuszok történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a középkori dallamoktól az 1844-es pályázat nyertes dallamáig.

Helyszín: Erkel Ferenc Emlékház

Részvétel: belépőjeggyel


November 4., 11. (szombat) 11.00

MÚZEUMI SZÜNETELŐ

Solymászbemutató

Nem pusztán látványos és szórakoztató ez a programunk, amelyen testközelből is megismerkedhetsz a madarakkal, sok újat is elmesélünk az egyik legősibb vadászati módszerről.Kiderül például, hogy nem csak sólyommal lehet solymászkodni, így neveznek minden ragadozó madaras bemutatót és vadászatot. Az Európába a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett solymászat hungarikum, sőt, a magyar solymászat az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listáján is megtalálható 2012 óta. Az agarászat és a hagyományos íjjal történő vadászat mellett ez a harmadik legális ősi vadász módszer.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


November 4. (szombat) 14.00, 15.00

MÚZEUMI SZÜNETELŐ

Orvoslás és gyógyászat a középkorban

A magyar keresztény kultúra gyógyszerészettörténeti és orvoslási emlékeinek Békés vármegyei vonatkozásait gyűjti össze korabeli kosztümös előadásában munkatársunk az államalapítástól a hódoltságig. A középkori gyógyászatba, orvoslásba nyújt betekintést, különös tekintettel a helyi vonatkozású forrásokra támaszkodva.

Helyszín: Gyulai Vár

Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)


November 7. (kedd) 11.30

TANÁROK ÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK NAPJA

A legoptimistább dolog

Oktatástörténeti áttekintés a kora-középkortól a 19. századi reformokigA betelepített német közösség a 18. század elején külön közigazgatási egységet hozott létre: Németgyulát. Szinte minden formában külön álltak Magyargyulától, s az 1780-as évekre égetően szükségessé vált számukra egy önálló iskolaépület felépítése. Ez az iskolaépület és a hozzá kapcsolódó szolgálati lakás 1795-re épült fel, s lett 15 évvel később Erkel Ferenc szülőháza. Erkel születésének évfordulóján iskolatörténeti kitekintéssel emlékezünk a valamikori Németgyula iskolaépületében. Szappanos Gábor történész előadásán az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori és újkori oktatási formákkal az oktatási törvényeken át a 19. századi reformokig.

Helyszín: Erkel Ferenc Emlékház

Részvétel: belépőjeggyel


November 8. (szerda) 11.00

TANÁROK ÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK NAPJA

A történelem tanítását segítő múzeumpedagógiai lehetőségek/digitális eszközök a Gyulai Várban

A Gyulai Várban számos interaktív eszköz, digitális információátadási forma hozza közelebb az egykori hétköznapokat, s teszi a történelmet is könnyebben megérthetőbbé, átélhetőbbé. Cseresznyés János történész, az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteménykezelője mutatja be a pedagógusok számára, hogy a várban milyen múzeumpedagógiai és digitális lehetőségek segítik a történelemtanítást.

Helyszín: Gyulai Vár

A részvétel díjtalan.


November 8. (szerda) 17.00

MÚZEUMI KULISSZATITKOK

Digitalizáció a múzeumban Temesváry János, a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. műszaki vezetőjének előadása

A szakember előadásából kiderül, melyek is a múzeumi digitalizáció formái és miként alkalmazható a digitális technika a kiállításokban. Megtudhatjuk, hogy a már divatjamúlt érintőképernyők helyett milyen eszközök teszik izgalmasabbá a tárlatokat a kisvonatoktól az okosfólián át a mesterséges intelligenciáig. Szól arról is, hogy milyen üzemeltetési tapasztalatok állnak rendelkezésre jelenleg, és milyen fejlesztési irányvonalakkal érdemes tervezni a jövőben. Prezentációja bebizonyítja: a digitális technika nem cirkuszi mutatvány, amely elviszi a fókuszt egy tárgyról – épp ellenkezőleg: az ismeretátadásban segíti a muzeológust és múzeumlátogatót. A Múzeumi Szabadegyetem sorozat eseménye.

Helyszín: Almásy-kastély Stefánia-szárny

A részvétel díjtalan.


MOF2023_lemeretezve
A visitgyula ajánlatai