Megközelítés

Gyula az Alföld dél-keleti részén, a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. Magyarország egyik legmélyebben fekvő területe. A megyeszékhely után a megye második legnépesebb települése. Legközelebbi szomszédos városa Békéscsaba, amely 16 kilométerre nyugatra található. Kelet felől a romániai Bihar megye és Arad megye határolja.

Autóval

A város legfontosabb útja az M44-es gyorsforgalmi út, amely Gyulát Budapesttel köti össze. Az M44-es – bizonyos szakaszain még folyamatban lévő – építése már mostanra is jelentősen csökkentette a menetidőt, és kényelmesebbé tette az utazást a főváros és térségünk között. Autóval jelenleg Budapestről nagyjából 2,5 óra érhető el városunk, a menetidő az utolsó szakaszok átadását követően várhatóan tovább rövidül majd.

Debrecen irányából a 47-es úton közelíthető meg Gyula, a menetidő megközelítőleg 2 óra, Szeged felől szintén a 47-es úton, nagyjából 1,5 óra alatt elérhető városunk.

Romániából gyulai határátlépéssel Temesvárról megközelítőleg 2 óra alatt, Aradról 1,5 óra alatt lehet eljutni hozzánk az E671 úton, Nagyvárad felől szintén az E671-es út használata javasolt, a menetidő – a határt Méhkeréknél átlépve – megközelítőleg 2 óra.

Távolsági tömegközlekedésse

Volánbusz és MÁV aktuális
menetrendjei: www.menetrendek.hu

Repülővel

Debreceni repülőtér: www.debrecenairport.com/hu
Temesvári repülőtér: www.aerotim.ro/en/