hu-ro-en

Kohán Képtár

2014 tavaszára befejeződött a Göndöcs-kert egészének teljes körű felújítása. A Kohán György festőművész alkotásait bemutató Kohán Képtár nagyobb épületbe költözött, korábbi helyszíne pedig Vigadó név alatt, multifunkciós rendezvényteremként működik tovább. Az eredeti pompájában helyreállított épületben számtalan közösségi program szolgálja a helyiek és a turisták szórakozását.

Békés megye első múzeumépülete volt az 1895-re elkészült képtár, amely ma a Kohán-hagyaték otthona. 1952-1975 között a dór oszlopos, timpanonos bejáratú neoklasszicista épület a város művelődési otthona volt, majd 1979-ben a Kohán-hagyaték kapott helyet az épületben. Kohán György festőművész (1910-1966) Gyulaváriban született uradalmi kovács gyermekeként. Tehetsége hamar megmutatkozott: 16 évesen már a gyulai alkotó kör kiállításán szerepelt képeivel. Budapesten, majd Párizsban és Rómában tanult, végül hazatért Magyarországra. Végrendelete szerint 691 festményt és 2215 grafikát ajándékozott Gyula városának, melyek egy része a Képtárban látható.

Kohán György (1910 – 1966) állandó kiállítás

A művész Gyulaváriban született. Első bemutatkozására 1924-ben. a Gyulai Műbarátok tárlatán került sor. Egy szegénysorból származó, vidéki fiú kitartó munkával kialakított magának egy különleges művészi világot, és felépített egy, a magyar festészetben példátlan életművet. 1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjat, majd 1966-ban Kossuth-díjat kapott. 1965-ben életmű-kiállításának a Magyar Nemzeti Galéria biztosított helyet.

A tartalom, és az ábrázolás stílusa az egész pályán végigvonuló kettős irányt mutat. Realista stílusban, erőteljes színekkel, súlyos ecsetvonásokkal beszél az alföldi, paraszti témáról, míg a másik irányt a sokalakos, lírai tárgyú és hangulatú, kubisztikus jellegű viasztempera képei, valamint monumentális freskóterv-grafikái adják. Európai formátumú művész. Egyedülálló festészete az alföldi realisták örökségét fejlesztette tovább, amely kiegészült mexikói és francia inspirációkkal. Alkotásainak olykor megdöbbentő ősereje, máskor játékosan groteszk és komikus jellege egy sokat szenvedett és nélkülözött ember stációinak lenyomatait tükrözik, aki mélységesen ragaszkodott európaiságához, magyar és alföldi gyökereihez.

Gyula városa, Kohán emlékére 1979-ben létrehozta a Kohán Képtárat, amely állandó kiállításnak ad otthont.

Visit Gyula Card kedvezmény

Visit Gyula kártyabirtokosok "Visit Gyula Card" csomag megváltására jogosultak, mely a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó kiállítására 2 alkalommal, a Munkácsy-kiállításra, a kastély toronykilátójába, a Gyulai várba, az Erkel Ferenc Emlékházba, valamint a Kohán Képtárba való belépésre jogosít.

A csomag ára: 8.100 Ft, diák vagy nyugdíjas kedvezménnyel 4.500 Ft, megváltható a vár és a kastély jegypénztáraiban.

A visitgyula ajánlatai