Csúcsszuper családom! - Gyulai Várszínház - Kamaraterem - Gyulai Programok - Kulturális rendezvények - színház és szórakozási lehetőségek
A történelmi fürdőváros

Csúcsszuper családom! - színházi előadás

2019.03.12 - 2019.03.12

Most kaptuk a hírt, hogy a Ion Slavici Klasszikus Színház (Arad) a március 12-re meghirdetett A mi kis városunk című előadását technikai okok miatt nem tudja Gyulára hozni. Helyette a Csúcsszuper családom című előadásukat láthatjuk majd román nyelven, magyar feliratozással. A már megváltott jegyek, természetesen, visszaválthatók, és természetesen érvényesek erre az előadásra is.

 

Csúcsszuper családom!

Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház

 

Az előadás hossza: 1 óra 30 perc Az előadást román nyelven, magyar feliratozással láthatjuk majd.

 

Az előadás egy közösen megírt forgatókönyv eredménye, amelyben a társulat színészei saját történetüket mesélik el. Az ötlet Cristian Ban rendezőé volt, aki rátalált egy olyan blogra, ahova az emberek saját szüleik fiatalkori képeit küldték be. A színészek magukkal hozzák az előadásba gyermekkori fotóikat, meghatározó tárgyaikat. Az eredmény egy megható, emlékekkel teli előadás szülőkről és gyermekekről.

 

Szereposztás:

Robi – Robert Pavicsits Alina – Alina Danciu Carmen – Carmen Vlaga-Bogdan Roxana – Roxana Sabau Nica Stefan – Stefan Statnic

Rendező: Cristian Ban

Díszlettervező: Cristina Milea A díszlettervező munkatársa: Elena Gheorghe JelmezekCristina Milea

 

 

Belépő:

1.900 Ft/fő