Akár feltöltődésre vágysz, akár nyugalomra, nálunk jó helyen jársz.
Gyula 1984 óta minősített gyógyhelyként, a csodálatos ősparkban elterülő Várfürdő 2005 méter mélyről feltörő 72 °C-os gyógyvizére épülő teljes körű gyógyászattal, számos gyógyító és egészségmegőrző kezeléssel várja vendégeit.
A feltöltődést a városból és környékéből áradó nyugalom teszi teljessé. Nem kell messzire menned, vonzzon akár az ártéri erdők csendje, akár a végeláthatatlan puszta nyugalma. Kerékpárúton kényelmesen megközelíthető csodás úti cél a pósteleki parkerdő, a Körösök összefolyásánál található Szanazug és a Fekete-Körös mentén fölfelé haladva elérhető Városerdő is, a település határain belül maradva a belváros zöld folyosójaként működő Ó-Fehér-Körös kínál természetközeli élményeket, ráadásul csónakázva egészen különleges perspektívából mutatja meg szépségeit a város.
Évszázadok emlékei, Erkel Ferenc, az Almásyak és a Wenckheimek öröksége, a Körösök völgye természeti csodái, ízek, illatok, friss levegő, virágok és vendégszeretet vár, ha ellátogatsz hozzánk.
Magyarország kincsei - Gyógyhely védjegy
A Gyulai Várfürdő 5 500 m2-nyi vízfelülettel és összesen 23 medencével büszkélkedhet. A 2005 méter mélyről feltörő 72 C-os, alkáli-hidrokarbonátos-kloridos gyógyvíz elsősorban kopásos eredetű mozgásszervi megbetegedésekre, krónikus idegbántalmakra, balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelésekre és krónikus gyulladásos nőgyógyászati panaszok esetén alkalmazható kiváló hatással.
A télen-nyáron működő gyógyászaton reumatológus szakorvosi felügyelet mellett iszappakolás, rekeszes galván-, elektroterápiás kezelés, szénsavas fürdő, súlyfürdő, tangentor kezelés, orvosi masszázs, valamint gyógytorna és gyógyúszás is igénybe vehető.
Gyógyvizes medencefürdő
A nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvízzel naponta feltöltött gyógymedencékben vehetik fel vendégeink fürdőkúráikat. A gyógyvízhez semmilyen adalékanyagot nem adunk, az teljesen természetes formában jut a gyógymedencékbe.
A dögönyözős medencét azok választják szívesen, akik nyaki vagy vállpanaszokkal küszködnek. A nagy intenzitással, széles fúvókákon át érkező víz hatására a feszült izmok ellazulnak, a váll- és nyakfájások csökkennek, illetve elmúlnak
A Lovarda épületének pihenőrészéből nyíló, alakját tekintve a polip csápjaira hasonlító medence beltéri és kültéri is egyben. Aki a kültéri fürdőzést választja, az gyönyörű környezetben, örökzöldek árnyékában élvezheti a gyógyvíz jótékony hatását.
A Lovarda gyógyuszodája a rekreálódni és egyben sportolni vágyó vendégek körében népszerű. A termálvízben a fájdalmas, kötött ízületek átmozgatása sokkal könnyebb és fájdalommentesebb, főleg kopásos gerinc-, csípő- és vállízületi betegségek esetében. A medencét az úszni jól tudó vendégeknek ajánljuk. A Lovarda épületében még további két gyógy- és egy családi medence található.
Kinek javasolt a gyulai gyógyvizes fürdőkúra?
Kopásos eredetű gerinc- és ízületi betegségekben, idült karidegzsába, ülőidegzsába esetében, az akut tünetek lezajlása után, ortopédiai, idegsebészeti műtétek után, balesetek utókezelésére, csontritkulás okozta izom- és idegfájdalmak esetén, idült ízületi gyulladások nyugalmi szakában, idült nőgyógyászati és urológiai gyulladásokban, érszűkületben és a fentebb említett bőrbetegségekben.
Különösen fontos minden krónikus betegségben szenvedő vendégünknek kikérni szakorvosa – ha ez nem lehetséges, akkor a fürdőorvos – tanácsát a víz hőfokát és a fürdési időt illetően.
Gyógyvizes kádfürdő
Azoknak a betegeinknek ajánljuk, akik számára a gyógyvizes kezelés nem ellenjavallt, de a medencefürdőt nem vehetik vagy nem tudják igénybe venni. Hatásai lényegét tekintve megegyeznek a gyógyvizes medencefürdőével.
Iszapkezelés
Alapanyagként jelenleg kolopi gyógyiszapot használunk, melyet speciális iszapfőző üstben a saját gyógyvizünkkel főzünk fel 100 °C-ra, majd hűtünk le 42°C-ra, amely hőfokon alkalmazzuk az előírt régiók kezelésére. Hatásai részben a meleg helyi hatásaiból, másrészt az oldott ásványi anyagok szervezetbe való bejutásából adódnak.
Elsősorban degeneratív, a köznyelvben csak "kopásos"-nak nevezett ízületi, valamint gerinc- megbetegedésekben, csípő-, térd-, bokaízületi kopás, derékfájás, porckorongkopás, lezajlott ízületi gyulladások okozta zsugorodások, sportsérülések, műtétek, régi sérülések, törések maradványtüneteinek, valamint nőgyógyászati gyulladás, a meddőség bizonyos formáinak kezelésére alkalmas. Ellenjavallja a kezelést bármilyen heveny gyulladás: pl. visszerek, ízületek, légutak heveny gyulladása.
Súlyfürdőkezelés
Szintén az alapbetegség szabja meg, hogy hová és mennyi súlyt alkalmazunk, esetleg súly nélkül végezzük a kezelést. A számos ellenjavallat miatt fontos a kezelendő terület röntgenvizsgálata. A súlyfürdőkezelés akkor a leghatékonyabb, ha előtte masszázs- vagy víz alatti vízsugármasszázs-kezelést kap a beteg, ill. a kezelés után azonnal fél-1 órát fekve pihen.
Szénsavas fürdőkezelés
Gyógyászatunkon szénsavas pezsgőfürdő formájában alkalmazzuk. A kezelőkád alatt helyezkedik el a szaturátor (ebben elegyítik a széndioxidot a vízzel), innen vezetjük a szénsavas vizet a termálvízzel félig feltöltött kádba.
A kezelés elsősorban a keringési rendszerre hat: értágító, keringésfokozó hatású, csökkenti a vérnyomást, javítja a szív és a tüdő működését, így érszűkületben, szívbetegségekben szenvedőknél, szívinfarktus után, szívműtétek rehabilitációjában alkalmazzuk. Mozgásszervi betegségek közül ideggyulladások, csontritkulás kezelésére alkalmas. Jó stresszoldó hatása is ismert. A kezelést követően nem szabad tusolni, köntösben fekve kell pihenni legalább egy órát. Ez idő alatt más kezelést nem is alkalmazunk.
Gyógymasszázskezelések
Az orvosi vagy gyógymasszázs minden fürdőhelyen a betegek legkedveltebb kezelési formája. A masszázs során az orvos által előírt testrész kezelését végezzük a klasszikus svédmasszázs alapfogásaival.
A kezelés célja a feszes, görcsös izomzat lazítása, a vérellátás fokozása, amely hatására az izomfájdalom csökken, az izomzat ereje nő. Fontos azonban tudni, hogy sohasem helyettesíti a gyógytornát.
Leggyakrabban a nyaki, háti, ágyéki gerinc izomfeszességgel járó, krónikus megbetegedésekben alkalmazzuk. Csípő- és térdízületi kórképek esetén a környező izomzat sorvadása, egyes izmok rövidülése is jó hatásfokkal kezelhető gyógymasszázzsal.
A Beauty Masszázsszalon szolgáltatásai között számos egyéb alternatív masszázsformát is kipróbálhatnak az érdeklődők, mint például a nyirokmasszázs, kozmetikai, frissítő, illóolajos masszázsok, melyek jelentős része egésztestmasszázs. Ezek társadalombiztosítás terhére nem vehetők igénybe.
Víz alatti vízsugármasszázs
A kezelés során a beteg egy nagy méretű orvosi kádban fekszik, úgy, hogy a kezelendő testrésze mindig a víz alatt helyezkedik el, miközben speciális sorrendben egy vízsugárral masszírozzuk. A vízsugár nyomása a beteg testfelépítésétől, megbetegedésétől és a kezelés céljától függően változik.
A kezelés akkor hatékony, ha azt megfelelő technikával alkalmazzák.
Főként a gerinc melletti, az alsó és felső végtagi izomzat kezelésére szolgál. Többnyire egésztestkezelést végzünk. Különösen alkalmas csontritkulásban, Bechterew-betegségben szenvedők, nagy fokú deformitások, lezajlott ideggyulladások kezelésére. Gyakran tapasztaljuk, hogy heves izomfájdalmak, görcsök esetén a gyógymasszázs nem kivitelezhető a fájdalom miatt, ilyenkor a víz alatti vízsugármasszázst javasoljuk.
Víz alatti gyógytorna
Előrehaladott mozgásszervi betegségek esetén az izomzat részben vagy az egész testre kiterjedően megkevesbedhet. A vissza-visszatérő gyulladás az ízületi tok és szalagok zsugorodását eredményezheti, amely mozgáskorlátozottsághoz vezet. A folyamat a napi rendszeres gyógytornavégzéssel megakadályozható lehet, de sokszor a fájdalom miatt ez nem kivitelezhető.
A langyos hőfokú vízben azonban ezek az ízületek is fájdalommentesen kimozgathatóak. A görcsös, feszes izomzat nyújthatóvá válik, ereje fokozódik.
A víz alatti gyógytornát 8-10 fős csoportokban, speciálisan kialakított, gyógyvízzel feltöltött medencében végzik betegeink gyógytornászaink irányításával.
A kezelések 3 tornacsoportban zajlanak: nyak-váll-, gerinc- és csípő-térd csoport.
A javallatok köre igen tág, hiszen szinte minden rehabilitációra szoruló betegségben szükséges lehet.
A gerinc-, váll-, csípő-, térdízületek kopásos megbetegedései mellett a gyulladásos ízületi betegségek kezelésében is fontos szerepe van. Protézisműtétek, gerincsérvműtétek, törések, szalagsérülések után, csontritkulásban az egyik legfontosabb kezelési módszerünk.
Egyéb gyógytornakezelések
A Várfürdő jól felszerelt tornatermében egyéni és csoportos gyógytornakezelésekre is lehetőség van. A tornacsoportokat a megbetegedések típusa és súlyossága szabja meg.
A gyógytornászok munkáját számos tornáztató eszköz segíti (labdák, buzogányok, szalagok, bordásfal stb.).
Fontosnak tartjuk betegeinket úgy hazaengedni, hogy tanácsokkal lássuk el a végezhető mozgásformákkal kapcsolatosan, illetve megtanítjuk számukra az otthon, önállóan is végezhető gyógytornagyakorlatokat. Ezek összeállításánál mindig figyelembe vesszük az alap- és kísérő betegségeket, az izomerőt, a megmaradt mozgásterjedelmet. Életmódi tanácsokat adunk, szükség esetén segítünk elsajátítani a gyógyászati segédeszköz helyes használatát.
Komplex fürdőgyógyászati ellátás
Speciális kezelési forma, elsősorban a súlyos, több régiót érintő mozgásszervi betegek, gerincsérvműtéten, protézisbeültetésen átesettek, idült, sokízületi gyulladásban szenvedők részére.
A kezelések szoros orvosi felügyelet mellett zajlanak. A kezelési programot a fürdő főorvosa állítja össze, melynek fontos része a víz alatti, valamint a tornatermi gyógytorna, fizikoterápia. A betegek a kezelések között a gyógyászati részlegen fekve pihennek. Komplex gyógykezelés csak hétköznapokon folyik. A betegekről kórlapot vezetünk, a kezelés végén a kontrollvizsgálatot követően zárójelentést adunk.
Csoportos gyógyúszás 18 éves kor alatt
A tanuszodában gyógytestnevelő úszóedző irányításával zajlanak gyógyúszás-foglalkozások. Ezekre a foglalkozásokra szakorvos javaslata alapján a házi gyermekorvos utalja a beteget, leggyakrabban gerincferdülés, tartászavarok, mellkas-, csípő-, lábfejlődési rendellenességek, asztma, szív- és érrendszeri betegségek, végtaghiányos állapotok, egyes idegrendszeri megbetegedések, fiatalkori magasvérnyomás-betegség, elhízás miatt. Ezt a kezelési formát a társadalombiztosítás teljes egészében, önrész nélkül támogatja.
Fizikoterápia
A Várfürdő gyógyászati részlegén a legmodernebb készülékekkel felszerelt fizikoterápiás részleg működik.
Az elektroterápia területén kis- és középfrekvenciás készülékkel rendelkezünk, a legismertebb kezelési formák: diadinamikus áramú kezelések, dionin iontoforézis, különleges galvánkezelések (Bourgignon, Bergonier), rekeszes galvánkezelés, interferencia, TENS, izomstimulációs kezelések: orosz stimuláció, szelektív ingeráramú kezelés.
Az ultrahangkezelések több formáját alkalmazzuk: pulzáló, sonodynator, subaqualis.
Rendelkezünk magnetoterápiás készülékkel, mely elsősorban a traumák utókezelésében nyújt segítséget.
Kevéssé elterjedt kezelési forma a Lymphomat kezelés, amellyel a nyirokkeringést javíthatjuk, így jól alkalmazható a balesetek, műtéti beavatkozások következtében kialakult vizenyők, nyiroködémák csökkentésére, és nem utolsósorban a narancsbőr kezelésére is.
A kryoterápiás készülékünk segítségével heveny gyulladásos folyamatokat, akut ideggyulladások okozta fájdalmakat tudunk csökkenteni: pl. akut köszvényes roham, zúzódás, rándulás okozta fájdalom, isiász stb.
Fürdőkezelések igénybevételének ellenjavallatai
Néhány betegség esetében a kezelések károsan befolyásolhatják a beteg állapotát. Leggyakrabban ezek a következők: súlyos szívbetegségek; nem kezelt magas vérnyomás; heveny, lázas, fertőző megbetegedések; rosszindulatú daganatos betegségek; súlyos máj-és vesebetegségek; idegrendszeri betegségek; epilepszia; gyulladásos bőrbetegségek; széklet-és vizelettartási zavarok; alkoholos befolyásoltság.
Technikai információk
A kezelések előtt orvosi konzultáció szükséges. Előzetes időpont egyeztetés: +36 66 561 364 (kivéve gyógymedencés fürdő). Reumatológus szakorvos: Dr. Zahorán Ágnes.
A vizsgálathoz szükséges TB kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya, korábbi vizsgálatok eredményei. Orvosi beutaló nélkül igénybevehető.
Azok a betegek, akiknek otthonukban írták fel a gyógykezeléseiket, rögtön a gyógyászati diszpécsernél jelentkezhetnek: +36 66 561 350. Esetleges speciális eszközökről, ruházatról a diszpécsernél érdeklődhet.
A mozgásukban korlátozottak, egyeztetést követően kísérőt hozhatnak magukkal.
A gyógyászat nyitvatartása az alábbi linken érhető el.
Gyulán elérhető jelentősebb gyógyintézmények és gyógyászati szolgáltatások:
Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház
A Békés Vármegyei Központi Kórház az ország egyik legnagyobb kórházaként mintegy 2 000 ágyon és 20 szakterületen nyújt fekvő- és járóbeteg ellátást. Az intézmény 2016.04.01. óta két, több mint 150 éves hagyománnyal rendelkező kórház összeolvadásával jött létre és együtt biztosítja a lakosság egészségügyi szakellátását, amelyet korábban a Gyulán működő Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai dr. Réthy Pál Kórház – Rendelőintézet külön-külön biztosított.
A Békés Vármegyei Központi Kórház mintegy 300.000 lakos egészségügyi szakellátását biztosítja. Az intézmény közfinanszírozott fekvőbeteg szakellátási kapacitása 2001 ágy, valamint közel 5.000 járóbeteg szakellátási szakorvosi óra.
A fekvő és járó beteg ellátásban mintegy 3.000 munkatársunk biztosítja a betegeik számára a minőségi szakellátást.
Az intézmény vezetése és munkatársai munkahelyi kultúrájának fő értékeként igyekeznek megőrizni az egykor Gyulán működő Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház – Rendelőintézet hagyományait és tisztelni elődeik eredményeit.
Mindennapi feladatik ellátása során céljuk, hogy a gyógyító munka hatékonyabbá tételével és a betegellátás minőségének javításával nap mint nap hozzájáruljanak az ellátáshoz való hozzáféréshez és a betegbiztonság növeléséhez.
Betegeiket - a folyamatosan korszerűsített épületekben, többségében 2-5 ágyas, vizesblokkos kórtermekben elhelyezve, modern orvostechnikai berendezések, eszközök alkalmazásával - megfelelő számú és magasan képzett egészségügyi munkatársuk gyógyítja és ápolja kórházukban.
A történelmi fürdőváros szívében a Gyulai Vártól és a Várfürdőtől 1 km-re működő vármegyei kórház sürgősségi betegellátása az év minden napján szükség esetén segítséget nyújt a városban tartózkodóknak.
A kórház honlapja tartalmazza a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó legfontosabb információkat. A gyógyhelyen üdülők sürgősségi ellátás igénybevételekor az 5700 Gyula, Semmelweis utca 1. szám alatti székhelyen vehetik igénybe a sürgősségi ellátást. Részletes információkért kattints ide!
A közfinanszírozott járóbeteg szakellátások egy része beutaló nélkül is igénybe vehető. Bővebb információ itt érhető el.
További kórházi kezelésekkel kapcsolatban és a gyógyító osztályokról bővebb információért kattints ide!
Az akut ellátás kivételével időpontegyeztetés szükséges. Speciális eszközre nincsen szükség.
Elérhetőség: +36 66 526 526
Cím: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1.
Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központ
A Sanitas gyors időpontfoglalást, kedves ügyfélszolgálatot, széles vizsgálatpalettát és a 21. század igényeinek megfelelő technológiát ígér, melyhez magas szakmai háttér társul. Szolgáltatásai között infúziós terápia, laborvizsgálatok, szakorvosi rendelések, konduktor- és rehabilitációs szolgáltatás is megtalálható.
Szakorvosok listája, elérhetőségeik és időpontfoglalás az alábbi linken.
Online időpontfoglalás is lehetséges.
Elérhetőségek: +36 66 998 411; info@sanitaskozpont.hu
Cím: 5700 Gyula Külterület 0662/26 (Bicere u.)
Nyitvatartás a weboldalon legörgetve érhető el.
Sybilla Magánorvosi Rendelő és Hallókészülék Stúdió
Magas szintű, komplex szakorvosi ellátást nyújtó magánrendelő, amely nagy hangsúlyt fektet a prevencióra. Többek között fül-orr-gégészet, audiológia, tüdőgyógyászat, foglalkozásegészségügy, bőrgyógyászat és nőgyógyászat területeken segítik pácienseik gyógyulását.
Előzetes bejelentkezés szükséges. Online.
Elérhetőségek: +36 66 361 361; +36 30 984 1422; sybilla@sybillarendelo.hu
Cím: 5700 Gyula, Béke sgt. 42.
Nyitvatartás megtekintéséhez kattints ide!
Prima-Protetika Gyógyászati Szaküzlet
A Prima-Protetika gyógyászati szaküzlete a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Semmelweis utcai bejárata szomszédságában található. Termékei között megtalálhatók étrendkiegészítők, talpbetétek, gyógypapucsok és -cipők, vérnyomásmérők, illetve számos diagnosztikával és rehabilitációval kapcsolatos eszközök.
Elérhetőség: +36 20 938 8720
Cím: 5700 Gyula, Semmelweis u. 4.
Nyitvatartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 óra
Czeglédi Optika
Dr. Gurzó Evica szemész szakorvos magánrendelése gyermekek és felnőttek számára. Szolgáltatásaik között szemüvegkészítés és -javítás, kontaktlencse-illesztés és rendelés, ápolószerek forgalmazása is megtalálható.
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Elérhetőség: +36 66 463 498
Cím: 5700 Gyula, Semmelweis u. 26.
Entped magánrendelés
Fül-orr-gégészeti, audiológiai, otoneurológiai (szédülés) panaszokkal rendelkező páciensek kezelését ellátó magánrendelés.
Rendel: dr. Jobbágy Tamás
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Elérhetőségek: +36 70 881 1925; rendelo.entped@gmail.com
Cím: 5700 Gyula Kossuth u. 6/1.
Komódi Judit – Reiki – Magna Balance
Komódi Judit, helyi lakos a természetes egészségmegőrző módszerek híve. A Magna Balance® mágneses izomlazító, masszírozó feltalálója, gyártója és forgalmazója, magnetoterapeuta, talp- és testmasszőr, reikimester és -tanár, TheataHealing®-konzulens. Bővebb információért kattints ide!
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Elérhetőségek: +36 30 215 6476; magna.balance523@gmail.com
Cím: D-Hotel, 5700 Gyula Dózsa György u. 4-6.
Coronella Orvosi Centrum
A Coronella Orvosi Centrumban számos magánrendelés érhető el. A rendelőorvosokról bővebb tájékoztatás itt érhető el.
Itt található továbbá a Gyulai Endomedix Diagnosztikai Központ, ahol teljes körű gasztroenterológiai szolgáltatásokat lehet igénybe venni.
Az orvosi centrum patikával is rendelkezik.
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Elérhetőség: +36 66 362 606
Cím: 5700 Gyula, Nürnbergi u. 1/B
A magánrendelések igénybevételéhez orvosi beutalóra, speciális eszközre nincsen szükség. Ellenjavallat nincsen.
Az elmúlt évtizedben számos beruházás valósult meg annak érdekében, hogy Gyula négyévszakos turisztikai célponttá váljon. Megépült a Várfürdő családi élményfürdője az AquaPalota, újjászületett az Almásy-kastély és egy gyermek-szabadidőközponttal is gazdagodott az attrakciók sora. Gyógyhelyünk jelentősebb szolgáltatási elemei bár mutatnak évszakonkénti eltérést, közös törekvéseink egyre inkább mérséklik a szezonalitást.
A látnivalók nyitvatartásáról és elérhető szolgáltatási köréről naprakész tájékoztatás áll vendégeink részére: weboldalunkon címkék segítségével egyéni érdeklődés és szempontok szerint szűrhetőek városunk látnivalói. Ennek köszönhetően előzetesen felmérhető például, hogy melyik kiállítóhely akadálymentesített vagy éppen állatbarát. A programkínálat bemutatásáról pedig eseménynaptárunk gondoskodik.
Elsősorban a kiállításairól ismert Gyula két ikonikus kiállítóhelye, a XV. században épült, mára a középkori Magyar Királyság egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára, melynek 24 kiállítótermében közel hét évszázad történetét járhatják végig a látogatók és az Almásy-kastély, mely 2018-ban Európa legjobb 40 múzeumának egyike volt.
Gyula két kiállítóhelyének garantált programjai tökéletesen egészítik ki és teszik még emlékezetesebbé az amúgy is élményszerű látogatást. A vár és a kastély programjait az őszi-téli időszakban is elérjük.
A hétvégi napokra koncentrált események közül a legnépszerűbb a vár szombat délelőtti solymászbemutatója és működő kovácsműhelye. Rendszeresen megjelennek ilyenkor a hagyományőrzők is, akik szórakoztatva tartanak informatív bemutatókat a 16. századi fegyverekről és harcmodorról. Érdemes részt venni az 1566-os ostromról szóló tárlatvezetésen is; a fegyvertárban a harcászati eszközöket, a várfalon az egykori erődítményt mutatják be.
A várral szemben, attól mindössze 300 lépésre lévő Almásy-kastély 2018-ban Európa legjobb 40 múzeumának egyike volt. A fénye mit sem csökkent, állandó és aktuális időszaki kiállítása a felfedezés élményét adja, amellyel ma is a legjobbak között van.
Az egykori főúri épületben külön odafigyelnek a gyermekekre: kiállításvezető kiadvány segíti őket a megismerésben, de vasárnap délelőttönként kifejezetten az óvodás és kisiskolás korosztálynak tartanak tárlatvezetést. Mindkét helyszínen a legizgalmasabb talán a szombat esténkénti gyertyafényes tárlatvezetés, amelyen a 16. és 19. század esti fényviszonyai között fedezhetjük fel a várat, illetve a kastélyt.
Kiállítóhelyen egyedülálló a szabadulószoba is, Gyulán azonban többel is találkozni. A várban a török korba, az Almásy-kastélyban a 18. és 19. századba visz vissza a játék. Mindkét helyszínen valós történelmi események adják a kerettörténetet.
Az aktív pihenésre kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen a mozgás-egészség-kultúra kulcsszavakra Gyula turizmusának három alappilléreként tekintünk.
Gyógyhelyünk gyalogosan bejárható, Gyulán nincsenek nagy távolságok. Egy jóleső sétával elérhető az Ó-Fehér-Körös, a Csónakázótó és számos parkunk is. A belvárosban számos történelmi és építészeti érték fedezhető fel egy könnyed korzózás alkalmával. Két sétaútvonalat ajánlunk az erre vállalkozók figyelmébe.
Összegyűjtöttünk mindent legyen szó programokról, kirándulóhelyekről vagy látnivalókról, melyek akár gyalogszerrel, két keréken, lóháton vagy egy csónakban evezve is felfedezhetők Gyulán és térségében.
Többvallású és soknemzetiségű településként büszkék vagyunk hagyományainkra, a helyi konyhára és tradicionális termékeinkre. A gyulai kolbászt a hagyomány és szakértelem mára világhírűvé tette, de a 300 éves tradíciójú helyi pálinkafőzés hagyományait tovább éltető Gyulai Pálinkamanufaktúra és a csodás bonbonokat készítő Cadeau Bonbon Manufaktúra is hazai és nemzetközi díjak sorával büszkélkedhet.
Mindezek mellett éttermek, kávézók, cukrászdák és bárok sora vár Gyulán, a történelmi fürdővárosban. Az elmúlt évek során vendéglátóhelyeink egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a speciális szükségletekre, mint például a vegetáriánus és vegán étrendre, a diabetikus termékkínálatra, illetve a glutén-, laktózmentes fogásokra.
Itt mindent megtalálhatsz, ami szemnek, szájnak ingere városunkban.
Akár a Várfürdő közvetlen közelében szeretnél megszállni, akár a történelmi városrészen keresel szálláshelyet, Gyula szálláskínálatában megtalálod a neked valót. A családias hangulatú apartmanoktól a négycsillagos wellness szállodákig változatos szálláskínálattal várunk.
A teljes paletta megtekintéséhez kattints ide és foglald le kedvencedet néhány gombnyomással!
Pihenésed során számos információra lehet szükséged. A Tourinform iroda munkatársai készséggel segítenek a város látnivalóival, programkínálatával kapcsolatban, emellett gyakorlati segítséget is nyújtanak. A Kossuth Lajos utca 7. szám alatt található irodában pihenő-, és gyermekjátszósarok, vízautomata, ingyenes wifi, csomagmegőrzés és telefontöltőpont is rendelkezésre áll.
Ha taxit hívnál vagy tömegközlekedési pontokat keresel, esetleg orvosi ellátásra, gyógyszertárra, bármilyen közérdekű információra van szükséged ezen a linken egybegyűjtve megtalálod.
Gyógyhelyünk területén jelenleg két jelentős fejlesztés zajlik.
A Gyulai Várfürdő szolgáltatás- és kapacitásbővítése több lépésben valósul meg.
A főépület átalakítása és bővítése várakozásaink szerint tovább fogja erősíteni Gyula szezonon kívüli kínálatát. Modern recepciót, várót, letisztult betegútvonalakat alakítanak ki – 14 masszázsfülkében tudják majd ellátni a gyógyulókat, ahol az akadálymentes használatot is biztosítják. Kialakítanak egy mai kornak megfelelő, 80 m2-es, üvegfallal leválasztott, egy időben akár 6 vendég fogadására is alkalmas, egyedi belsőépítészeti megoldásokkal tarkított relax beauty masszázsszalont, mely páros masszázs igénybevételére is alkalmas lesz.
A koedukált vendégöltöző 370 öltözőszekrénnyel és új mosdóblokkokkal bővül, emellett a főépületből könnyen elérhető gyorsbüfé/pizza-pasta látványkonyha is épül a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel, speciális konyhatechnológiai berendezésekkel.
A megújult és kibővített épületrészt várhatóan jövő év áprilisában vehetik majd birtokba a vendégek. A Várfürdő szolgáltatás- és kapacitásbővítése projekt keretei között rövidesen megkezdődik a Lovarda épületrész teljes belső felújítása is.
Két ikonikus épület, a Ladics-ház és a Százéves cukrászda felújítása zajlik városunkban. Cél az érintett két védett ingatlan felújítása, illetve olyan turisztikai élményelemek létrehozása, amelyek minden Gyulára látogató vendég számára megkerülhetetlen turisztikai célpontot jelentenek. A munkálatok várhatóan 2023. december 31-ig elkészülnek.
Gyula nem fesztiválvárosként ismert, de az év néhány időszakában otthont ad nagyrendezvényeknek, melyek a belváros területén tömeggel és zajjal járhatnak.
Kérünk, hogy érkezés előtt előzetesen tájékozódj a városban zajló eseményekkel kapcsolatban! Eseménynaptárunk egy kattintással elérhető.
A zajvédelem is fontos számunkra. Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendeletet hozott a nyugodt pihenés biztosításának érdekében.
Térképpel segítjük a tájékozódást: