Kertész Mihály: Na, de államtitkár úr!
A történelmi fürdőváros

Kertész Mihály: Na, de államtitkár úr!

2021.09.14 - 2021.09.14

Szeptember 14. (kedd) 19.00

Kertész Mihály: Na, de Államtitkár úr!


vígjáték 3 felvonásban


A Turay Ida Színház előadása az Erkel Bérlet sorozatban.

 

Jegyár: 6000 Ft
Jegyek korlátozott számban kaphatók a helyszínen.

 

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

 

Újabb vígjátékkal érkezik Gyulára a Turay Ida Színház.

A teátrum tavaly ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját; a színház 14 év vándorszínházi lét után, 2014-ben lelt állandó otthonra Budapesten. A Kálvária téri épületbe költözés nem jelentette azonban, hogy feladják eredeti céljukat: a főváros határán túlra is elvinni produkcióikat. Évi 350-400 előadásuknak hozzávetőleg a felét játszák vidéken.

 

Szeptember 14-én egyik legújabb darabjukkal érkeznek Gyulára. Kertész Mihály: Na, de Államtitkár úr! című, három felvonásos vígjátékát láthatja az Erkel Ferenc Művelődési Központ közönsége. Az Erkel Bérlet sorozatban bemutatásra kerülő előadásra 6000 forintos áron korlátozott számban kaphatók még jegyek a helyszínen.

 

Budapest, Parlament, egy betört ablakú budai villa, és az olasz tengerpart: Sorrento. Ezek a helyszínei az új vígjátéknak, ahol a férfiak és a nők megint egymásnak feszülnek. Mert mit tehetnek a lányok, asszonyok, ha elküldik őket a munkahelyükről, mert kell hely a férfiaknak? Fellázadnak, tüntetnek, férjeket követelnek maguknak. Ugye, ugye Államtitkár úr! Meg kellett volna gondolnia, mit ígért felelőtlenül! Most büntetésből magának is nősülnie kell!

 

Tervezett szereposztás:

Farkas Ilona – Szilvási Judit

Gróf Perényi Zoltán – Nagy Gábor

Lázár Csaba, államtitkár – Kurkó J. Kristóf

Marosi, a titkára – Győri Péter

Zádori Zizi, táncosnő – Bódi Barbara

Levente, fotóriporter – Pásztor Máté

Horányi, osztályvezető – Benkő Péter

Horányiné – Sztárek Andrea

Somogyi – Fehérvári Péter

Budai úr/Pincér – Falusi Balázs Áron

Máté, altiszt/Főportás – Boros Zoltán

Oszkár – Vass János Pál

Aporka, titkárnő – Magyar Bernadett

Cilike, gépírókisasszony – Szántó Szandra

Etelka, könyvelő/Fáni, szobalány – Bodor Szabina

Thomas/Jóska, inas – Valázsik Péter

Thomas barátja – Tóth Alex

Továbbá: újságírók, fotósok, bálozók

 

Díszlet, jelmez: Darvasi Ilona
Koreográfis: Borbély Krisztina
Rendező: Sztárek Andrea

 

ALLAMTITKAR_20210914_lemeretezve.jpg