Mi fán terem az acapella? - Fool Moon koncert - Gyulai programok - Rendezvények - Kulturális rendezvények, szórakozási lehetőségek - Koncertek
A történelmi fürdőváros

Mi fán terem az acapella? - Fool Moon koncert

2018.12.11 - 2018.12.11

12:00 órától

 

Mi fán terem az acapella?

A Fool Moon együttes koncertje az Ifjúsági Hangversenybérlet sorozatban

 

Hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 17 évnyi újító-úttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella – azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene – soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Eddigi pályafutásuk alatt 6 nagylemezt, 9 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak. Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.

 

 

Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal című Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a második helyezésig menetelt saját, It Can't Be Over című dalával.