Szűcs Péter Dharma című könyvét mutatta be Gyulán - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Szűcs Péter Dharma című könyvét mutatta be Gyulán

 

Szűcs Péter – Dharma, egy család regényes története a Tiszától – a Gangeszig című regényét mutatta be az Őszi Könyvtári Hét keretein belül.

 

Az író elmondta, 25 év után most járt újra Gyulán, 25 éve dolgozik újságíróként és 20 éve foglalkozik hivatásszerűen szavakkal, mondatokkal. Ez az első megjelent regénye egy 3 generációs családregény, mely 70 év történetét öleli fel, és az útkeresésről szól.

 

A kötet olyan emberek történetét meséli el, akiknek valamilyen okból kifolyólag el kell indulniuk. A regényben valóban megtörtént személyes drámák és történetek elevenednek meg, amelyeket a szerző utazásai során, vagy saját, személyes családi örökségeként ismert meg.

 

Az író elmondta, a könyv megjelenése óta sok pozitív visszajelzést kapott az olvasóktól.

 

Forrás: gyulatelevizio.hu

2021.10.12.