Ünnep és hétköznap, úr és
cseléd, fény és árnyék.
Az elmúlt évszázadokat szinte ugyanúgy határozták meg ezek az ellentett-párok, mint napjainkat. És mégis, hiába jártuk végig Magyarország, sőt Európa kastélyait, semmit sem tudhattunk meg a színfalak mögötti világról, arról, mely nélkül a pompa és ragyogás azonnal kihunyt volna, egészen eddig!
Online jegyvásárláshoz kattints ide!

Élmény. Kaland. Felfedezés.
A kastély több mint egy épület. Ez az első magyarországi kastély, amelyben színjátékot tartottak már 1746-ban. Az Erkel család több generációja is adott itt zenei estet, Erkel Ferenc a kastély parkjában szerezte több operája egyes részeit. A 13 aradi vértanú közül tíz itt tette le a fegyvert. Munkácsy Mihály itt kezdett ismerkedni a festészettel.
A kiállítás több mint egy bemutató. Ez a tárlat nemcsak az épületben egykor lakott főurak hétköznapjainak, hanem a személyzet mindennapjainak izgalmas részleteit és titkait is bemutatja a 21. századi interaktív technika segítségével.
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2018-ban bekerült Európa 40 legjobb múzeuma közé.

Úton Erzsébet királynéval
Napra pontosan 165 évvel azt követően, hogy az épületben vendégeskedett, ismét megérkezik a gyulai kastélyba Erzsébet királyné. A napjainkban is különleges kultusszal bíró Sisi férjével, Ferenc József császárral együtt érkezett 1857. május 25-én Békés megyébe, s töltötte az estét, majd az éjszakát az akkor Wenckheim tulajdonban lévő gyulai kastélyban.
A különleges évforduló is aktuálissá teszi a Gödöllői Királyi Kastély és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont közös munkájában megvalósuló új kiállítást, amely az egykori látogatás napján nyílik a gyulai látogatóközpontban.
Az Úton Erzsébet királynéval című kiállítás azt a térben, időben és személyiségében zajló, végtelennek tűnő utazást igyekszik felidézni, amely az uralkodónő életét jellemezte. Az egy éven át látható tárlatot a két kastély közösen álmodta meg. A gyulai kastély időszaki kiállítóterének négy helyiségében mintegy hatvan műtárgy és ábrázolás mesél a királynéról, s egy tucat interaktív installáció hozza közelebb személyiségét a látogatóhoz.

Kastély Kávézó
Önálló, a park felől, belépőjegy nélkül is megközelíthető vendéglátóhelyi egységként működik. Igazi grófnak és grófnőnek érezhetjük magunkat e varázslatos helyszínen, a különleges kávékat és süteményeket kóstolva.
További információért kattints ide.

Múzeum- és Ajándékbolt
Olyan ajándékot választhatunk, mely mindig emlékeztetni fog minket az itt szerzett élményekre, a szuvenírek mellett pedig Békés megyei kézműves termékekből is válogathatunk.
További információért kattints ide.

Száműzöttként Madeirán
Emlékkiállítás Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából.
1921. november 19-én érkezett meg a trónjáról elűzött IV. Károly király és Bourbon-Pármai Zita királyné Madeira szigetére, ahol száműzetésük néhány hónapját töltötték, a később hozzájuk csatlakozó gyermekeikkel együtt.Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója 1922. április 1-jén hunyt el. Ez sorsdöntő fordulatot jelentett az egész család, de legfőképpen az alig tízéves trónörökös, Habsburg Ottó életében.2022-ben IV. Károly halálának centenáriumát ünnepelve a Madeirai Levéltár és Könyvtár egy, a gyűjteményében fellelhető dokumentumokból összeállított kiállítással emlékezett meg az uralkodói család ott töltött idejéről, és a szigetlakókkal való kapcsolatáról. A kastély kápolnájában helyet kapó időszaki kiállítás 2023. április 15-e és június 25-a között tekinthető meg az Almásy-kastély nyitvatartási idejében, kastélybelépővel.
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Látogass el a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontba, légy részese ennek az izgalmas időutazásnak!