hu-ro-en

A nagyrahivatott - Történelmi dráma

2016. július 18.

20:30 órától

 

 

„ Történelmi dráma Bakócz Tamásról, aki majdnem pápa lett…”

Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott

|Történelmi dráma |

 


Rendező: Árkosi Árpád

A Zanotta-Art Egyesület produkciója

Díszlettervező: Ondraschek Péter

Jelmeztervező: Zanotta Veronika

 


A történelmi drámának mindig fontos szerepe volt a Gyulai Várszínház műsorában. Az idén Tóth-Máté Miklós: A nagyrahivatott című darabját mutatjuk be a várszínpadon, ami egy jelentős történelmi alakról, Bakócz Tamásról szól, aki majdnem pápa lett az 1513-as vatikáni választáson.

 

A történelmi drámának Katona József óta nagy hagyománya van Magyarországon. Jelesebbnél jelesebb íróink ábrázolták eseményeit a nemzeti önbecsülés elősegítésére. Nem kevésbé szenvedéses és tragikus – olykori felemelkedésünk ellenére is – a történelmünk annál, mint amilyet az angol drámaköltő a világ színpadjaira hagyományozott, csak éppen kevesebb fény vetül rá. És nem is kerülnének megvilágításra mozzanatai, ha olyanok, mint Tóth-Máthé Miklós nem támasztanák fel alakjait, figuráinak konfliktusait, elénk hozva tanulságként is a békétlenségekkel, véres harcokkal, ármánykodásokkal és sokszor áldozat vállalásokkal teli múltunkat. Újabb művében a XVI. Században csaknem a római pápává lett érsek, Bakócz Tamás történetét mondja el nagy drámai erővel. A keresztes hadjárat megszervezésére Itáliából hazatérő főpap Ulászló király beleegyezésével hadat gyűjtött a török ellen, és a sereg fővezérévé a jobbágyi sors elől katonának állt, és egy hőstettéért a királytól nemességet nyert lovas hadnagyot, Dózsa Györgyöt teszi meg. A szerényen fogadott kinevezést Dózsa a had kiképzésével hálálja meg, és indul is paraszt-jobbágy seregével a harcba. De Bakócz pápai küldetése és keresztény elszánása kudarcba fullad a főurak ellenkezése, jobbágy-gyűlölete, a pór hadaktól való félelmük következtében. Dózsa népei tehát uraik ellen fordulnak, a nekivadult sereg öl, pusztít, de szembe találja magát Zápolya hadainak megtorló dühével. Dózsát Temesvárott foglyul ejtik, tüzes trónra ültetik. Bakócz szent szándéka visszájára fordult. Az öreg és megkeseredett érsek Rómába készül, nincs maradása, ám Ulászló kérlelésére mégis marad, hogy majd eltemethesse barátját, a királyt, s maga pedig a magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt, a később róla elnevezett kápolnában nyugodhassék.

Az izgalmas, a Bakócz Tamás alakját híven feltámasztó, kitűnő atmoszférájú darab tovább gyarapítja nemzeti önismeretünket.

A felnőtteknek szóló előadást középiskolás kortól ajánljuk az igényes irodalmat szeretőknek.

 

 

Szereplők:

Bakócz Tamás – Horányi László
Ulászló – Ivaskovics Viktor
Dózsa György – Szinovál Gyula
Zápolya János – Ferenci Attila
Bornemisza János – Körtvélyessy Zsolt
Erdődi Péter – Kacsur András
Bakócz Katalin – Tarpai Viktória
Váradi Márton – Illés Dániel
Vajai Ferenc – Stubnya Béla
Káplán, Futár – Smál – Szilaj Gábor

 


Jegyárak: 1.800 Ft - 2.500 Ft - 3.000 Ft

 


A visitgyula ajánlatai