hu-ro-en

Berg Judit: RUMINI Ferrit-szigeten – mesejáték két részben

2022. október 17.

A Pesti Művész Színház Fogi Gyermekszínházának előadása.

Berg Judit tengerész-kalandregényeinek jól ismert főhőse, az agyafúrt kisegér, Rumini hajósinasnak
szegődik a Szélkirálynő nevű tengerjáró vitorlásra, beutazza a világot és általában mindenhol
hajmeresztő kalandokba keveredik. Ezúttal pedig óriási bajba, társaival együtt.
A vadonatúj, színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja
őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén lehet szabadulni. Vajon
sikerül nekik? És ha igen, akkor hogyan?

A József Attila-díjas és a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács Az év könyve-díjával kitüntetett írónő
könyvsorozata a magyar meseirodalom egyik kiemelkedő és kivételes alkotása. Nem véletlenül
hasonlítják olyan ifjúsági vagy gyerekíró klasszikusokhoz, mint például a svéd Astrid Lindgren, hiszen
ő is bámulatosan ért a gyermekek nyelvén és egy generációval szerettette meg az olvasást.
A Fogi Színház Társulatának előadásában pedig a szédítő kalandok a szemünk láttára elevenednek
meg és varázsolnak minket a mesék világába, ahol az elképesztően fordulatos, izgalmas,
kiszámíthatatlan és vicces cselekmény mellett, hogy ha jól figyelünk és a szívünkre hallgatunk, mindig
megláthatjuk az igazán fontos dolgokat.
A produkció megtekintését négyéves kortól ajánljuk.

2022. október 17. (hétfő) 10.00 és 13.45
Erkel Ferenc Művelődési Központ (Gyula, Béke sgt. 35)

Jegyár: 2000 Ft.

A visitgyula ajánlatai