hu-ro-en

Dobozi Vadászház: Családmesék Hadas Krisztával

2024. október 10.

Hadas Krisztina magyar újságíró, szerkesztő, riporter, egyetemi oktató.Nevéhez fűződik többek között az Igazi vészhelyzetben, a Gyerekkórház című dokumentumfilm-sorozat.

Főszerkesztője volt az Aktív és a Magellán című műsoroknak, a Napló és a Mokka műsorokért is felelt. Az RTL II csatorna Forró nyomon című műsorának
főszerkesztője, majd 2014-2016 között az RTL Klub Keresem a családom című műsorát főszerkesztette. 2012 novemberében könyv formájában is megjelent a Baba Magazinban leközölt írásainak gyűjteménye „Egy tökéletlen anya naplója” címmel, melyet 2018-ban az „Anyasors” című sikerkönyv követett. 2015-től a Jön a baba Hadas Krisztával című dokureality-sorozat főszerkesztője.Jelenleg futó siker-rendezvénye a „Családmesék”, amellyel a Dobozi Vadászházba is ellátogat.Vajon már a születésünk előtt eldőlt, hogy milyen emberek leszünk?
Milyen transzgenerációs viselkedési mintákat, értékeket, szokásokat, hagyományokat, traumákat kapunk és viszünk tovább? Kinek és hogyan felelünk meg? Egyáltalán meg kell felelni? Vannak kibeszéletlen konfliktusok, titkok a családban és ezekkel mit kezdünk? A batyunkban milyen „hamuban sült pogácsákkal” válunk felnőtté, keresünk párt, házasodunk, neveljük a gyerekeinket? Hogyan kötünk kompromisszumokat, ha egy házasságban vagy a generációk között értékkülönbség mutatkozik? Csak néhány kérdés, melyekre Hadas Krisztina, Prima Primissima díjas riporter feszeget előadásában.Belépőjegyek a Passzió Goo üzletben Békéscsabán a Csaba Centerrel szemben és online az alábbi linken vásárolhatók: https://oneticket.hu/.../csaladmesek-hadas-krisztaval...

A helyszínen jegyek csak korlátozott számban érhetők el, teltház esetén előfordulhat, hogy helyszíni értékesítésre nem lesz lehetőség!


dv_hadas
A visitgyula ajánlatai