hu-ro-en

Előretolt Helyőrség Szabadegyetem

2017. szeptember 26. - 2017. szeptember 28.

 

 

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. célja az anyaországi és határon túli magyar tehetségek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. Küldetésének tekinti, hogy a fiatal kortárs művészet teljesítményeit ne csak Budapest és a nagyobb magyarországi városok, hanem minél több magyarlakta település közönsége megismerje.

 

A szervezet egy éve működő nagyszabású tehetségkutató és tehetséggondozó projektje az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, mely Rejtő Jenő kultuszkönyvének címét választotta nevéül.

 

Az Íróakadémia első szabadegyetemét – a hagyományteremtés igényével – Gyulán rendezik.  A szabadegyetem fókuszában a kortárs magyar kultúra áll, kiemelt figyelemmel az irodalom és a társművészetek (színház, film, dalszövegírás, képregény, rajzfilm, valamint újságírás) kapcsolatára. A hallgatók és az érdeklődő nagyközönség workshopokon, előadásokon találkozhat más művészeti ágak kiemelkedő képviselőivel, esténként pedig zenés irodalmi eseményeken, koncerteken vehet részt.

 

 

Szeptember 26. (kedd) 20:30

„Rohan az idő” – Szörényi Levente és Stumpf András zenés irodalmi estje

Stumpf András életrajzi kötetében Szörényi Levente kegyetlen őszinteséggel vall zenéről, nőkről és pályatársakról, és nemcsak jól ismert sikereibe, de élete legmélyebb hullámvölgyeibe is bepillantást enged. A zenés est során a Kossuth-díjas zeneszerző és a Junior Prima-díjas újságíró ugyanezzel a nyíltsággal beszélgetnek irodalomról, zenéről, és mindarról, ami szóba kerül, miközben a közönség kérdéseire is választ adnak.

Belépő: 1000 Ft

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

 

 

Szeptember 27. (szerda) 20:30

„Szívem zsong a szép szavaktól” – KALÁKA koncert

A Kaláka 1969-es megalakulása óta, nemzedékről nemzedékre egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet remekeinek megzenésítésével. Pályafutása során az együttes harminc albumot jelentetett meg és több mint ezer dalt szerzett. Munkásságáért 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Prima Primissima-díjat vehetett át. A koncerten válogatást adnak az elmúlt 48 év legszebb megzenésített verseiből, a magyar költészet remekműveinek egyedi és összetéveszthetetlen, Kaláka-hangvételű feldolgozásából.

Belépő: 1000 Ft

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

 

 

Szeptember 28. (csütörtök) 20:30

Anna and the Barbies koncert

A budapesti underground kiskocsmáiból, klubjaiból indult zenekar az elmúlt tíz év alatt az egyik legismertebb, legtöbbet koncertező magyar együttessé vált. Az életigenlés, a humor, az extrém színpadi jelenlét, a végtelenül őszinte sorok és a koncertek pszichedelikus színpadi látványvilága összetéveszthetetlenül egyedivé tette őket a magyar zenei életben. Az időközben többszörös Fonogram-díjassá vált zenekarnak augusztus 9-én jelent meg hetedik nagylemeze, az Utópia. Koncertjükön az elmúlt tíz év legnagyobb sikerei és az új album szerzeményei egyaránt elhangoznak.

Belépő: 1000 Ft

Helyszín: Vigadó

A visitgyula ajánlatai