Fesztiválnyitány a Gyulai Várszínház szervezésében
A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége tavaly kezdeményezte először, hogy a nemzetközi pandémiás helyzet kezelésére hozott korlátozó intézkedések feloldását június első hétvégéjén egy közös „Grand Opening – Összefogás” elnevezésű klasszikus zenei eseménnyel köszöntsék a szövetség tagszervezetei. Az ország fontos fesztiválhelyszínein – kisebb településein és nagyvárosaiban – a főterekre vagy emblematikus helyszínekre megálmodott közös koncerten részt vett a Szövetség minden tagszervezete, így a Gyulai Várszínház is. Idén a vírushelyzet miatti korlátozások feloldására már jóval korábban sor került, de a Grand Opening – Összefogás elnevezésű komolyzenei koncerteket ismét megtartják országszerte.
A szabadtéri helyszínekre tervezett egy-egy órás klasszikus zenei koncertek szervezői törekedtek arra, hogy az ingyenesen látogatható hangversenyek az adott helyszín fesztiváljaiban máskor is közreműködő művészekkel valósuljanak meg.
Június 4-én 19.00 órakor Gyulán a megújult Erkel Ferenc téren a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ad nagyszabású hangversenyt, vezényel: Gál Tamás Liszt-díjas, Érdemes művész, karvezető: Perlaki Attila. A koncert kezdetén mindenhol felhangzik Kodály Zoltán valamely műve, Gyulán a Marosszéki táncok, s utána még több más remekmű.
Rossz idő esetén a hangversenyt az Erkel Ferenc Művelődési Központban tartjuk meg.
Grand Opening - Összefogás Gyulán
Fesztiválnyitány a Gyulai Várszínház szervezésében
A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar hangversenye
2022. június 4. 19.00 óra – Gyula, Erkel Ferenc tér
Vezényel: Gál Tamás Liszt-díjas, Érdemes művész
Karvezető: Perlaki Attila
Közreműködik: Rózsa Kitti – szoprán, Szegedi Réka – furulya (Erkel-ösztöndíjasok)
Műsor:
Kodály: Marosszéki táncok
Erkel: Palotás
Erkel: Bánk bán – Petur bordala
A királynő bevonulása
Mozart: Figaro házassága – Susanna áriája
Sammartini: F-dúr furulyaverseny II.-III. tétel
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei – részletek
A „GRAND OPENING – Összefogás” koncert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.