Gyulai Vár: Pünkösdi királyválasztás 2026
Ismét pünkösdi királyt választanak a Gyulai Várban. Pünkösd hétfőn derül majd ki, hogy ki nyeri idén a hordó sört.
Időpont: 2026. május 25. (hétfő), 11 óra
Részvétel:
- várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)
- a játékban résztvevőknek a belépés díjtalan.
Jó hangulatú vetélkedés a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjainak közreműködésével. A pünkösdi király címért a hagyományőrök is versenyeznek majd, de a játékban bárki részt vehet. A feladatokat ebben az évben is úgy állítják össze, hogy azok megjelenítsék azokat a tevékenységeket, amelyek szerepelhettek – a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, az 1566-os oszmán ostrom idején – a végvári katonák életében. Lesz így többek között ágyúgolyó tartása egy kézzel, íjászat, csizmahajítás és pünkösdi koszorú felszúrása szablyára is.
A jelentkezőket a vár bejáratánál várják; a jelölteknek a belépés díjtalan. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a program látványosnak ígérkezik annyira, hogy azon nézőként is érdemes részt venni.
A Gyulai Vár pünkösdi királyának díja most is a vár melletti Rondella Teraszon elfogyasztható egy hordó, azaz 60 korsó sör. Erre a csak nyáron működő szórakozóhely szeptember végi zárásáig lesz – akár több alkalommal – lehetősége a nyertesnek, aki természetesen vendégül láthatja a barátait, szeretteit is.
Kontakt
- 5700 Gyula, Maróthy tér



















