A három nap során megelevenedik a török kori Gyula hangulata. Megismerhetjük a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézzük a kor harci szellemét. A gyulai várba látogatók megismerhetik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt színesítik a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói.
Esténként a hazai könnyűzenei élet kiválóságai várják az érdeklődőket.
Gyula nem csak jelképesen tekinthető Európa védőoszlopának, mert falai között szinte egész Közép-Európa fiai képviseltették magukat. Egyetlen magyar végvár sem volt képes feltartóztatni a török sereget ilyen hosszú ideig, mint Gyula. A vár elestét követően 129 évig török közigazgatási egység központjaként működött.

Részletes program
2016. július 29. péntek
Programok a Gyulai Várban
16:00 óra Magyarország 1566 –ban. - Dr. Hóvári János (Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság elnöke) előadása
Helyszín: Lovagterem
Programok a belvárosban
16:00 órától Hírverés – Baross Imre Artistaképző Intézet tanulóival.
17:00 óra Harcosok Táncosainak előadása
Helyszín: Világóra
Programok a várkertben
18:00 óra Emléktábla avatás Kerecsényi László és a várvédő hősök emlékére
19:30 óra Felvonulás a történelmi városrészben.
Útvonal: Várkert – Harruckern –tér, Világóra - Kossuth – tér – Világóra – Harruckern –tér – Várkert.
Hagyományőrök díszsortüze a Harruckern-téren és a Dürer-oszlopnál
20:45 óra A Gyulai Végvári Napok megnyitója
21:30 óra Hooligans 20 éves jubileumi koncert
Helyszín: színpad
23.00 óra Harcosok Táncosainak tűzzsonglőr előadása
Közreműködik: Szelindek Régi - Világzene Forgatag
Helyszín: színpad előtti terület
23.45 óra Bisztrobaleset Band koncertje látványos showelemekkel

2016. július 30. szombat
Programok a várkertben
10:00 – 18:00 óra Mesterek utcája népi kézművesekkel a Várárokban
Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása (kovács, fazekas, fafaragó)
Helyszín: Rondella mellett
10:00 – 13:00 óra Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre)
Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel és a Balassi Bandériummal
10:00 óra Az Ezeregyéjszaka meséi – Hakawati – keleti mesemondó mesél gyerekeknek
Tevegelés
A két kapitány – Egri Vitézlő Oskola előadása
A háremek világa – a Várőrség Alapítvány előadása
11:00 óra Olasz „várfundáló” mesterek munkájának, a nyugati zsoldosok fegyvereinek bemutatása.
16:00 óra Tüzérségi bemutatók
17:00 óra Szelindek Régi – Világzene Forgatag koncertje
Várostrom gyerekeknek a Balassi Bandérium vezetésével
Tevegelés és ügyességi tevebemutató
18:30 óra Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása
19.30 óra Gyulai vár ostromának felidézése nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével
21:30 óra Rúzsa Magdi koncert
Helyszín:színpad
23:00 óra Harcosok Táncosainak tűzzsonglőr előadása
Helyszín:színpad mellett
23:45 óra Antovszki Band koncertje

Programok a várban
11:00 óra Mesés énekmondás Farkas Gábor lábozásával
A program a gyulai vár aktuális jegyáraival látogatható.
Programok a Várfürdőben
15:00 óra Fosztogató törökök portyája Tata várának seymenjeivel
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
Programok a belvárosban
17:00 óra Harcosok táncosainak látványos előadása
17:30 óra Baross Imre Artistaképző Iskola előadása
18:00 óra Térzene. Közreműködik: Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar
Helyszín: Harruckern-tér
2016. július 31. vasárnap
Programok a Gyulai Várfürdőben
15:00 óra Hajdúportya
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
Programok a Várban
10:00 óra Jelmezes tárlatvezetés
11:00 óra Az Ezeregyéjszaka meséi – Hakawati – keleti mesemondó mesél gyerekeknek
A program a gyulai vár aktuális jegyáraival látogatható.
Programok a várkertben
10:00 – 18:00 óra Mesterek utcája népi kézművesekkel a Várárokban
Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása (kovács, fazekas, fafaragó)
Helyszín: Rondella mellett
10:00 -13:00 óra Apródiskola (íjászat, ágyúgolyó-hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre, ágyúgolyó-gurítás)
Putalövészet
10:00 óra Agárfuttatás és a magyar agár bemutatása
10:30 óra Török fosztogatás és rabszolgavásár Tata várának seymenjeivel
Tevegelés
11:00 óra Várostrom gyerekeknek
Török viselet a hódoltság korában – a Várőrség Alapítvány előadása
Nyakfogó és igazságszolgáltató eszközök bemutatása
15:00 óra Hétpróba verseny gyerekeknek
15:00 - 15:30 óra Keresztény és török seregek szemléje
16:00 óra A gyulai vár visszafoglalása
18:30 óra Borsodi Blues Collective koncert
21:00 óra Hevesi Tamás Szimfonikus nagykoncert
– a Gyulai Hősök emlékére.

23:00 óra Tűzijáték

Kiegészítő programok:
A keresztény és a török seregek tábori életének megtekintése folyamatosan.