2012 óta minden évben megrendezik a Hídi sétát Gyulán. Az esemény célja, hogy népszerűsítse a megelőzést segítő szűréseket és felhívja a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, amely napjainkban a szív- és érrendszerit követően a második leggyakoribb halálok.
Szilágyi Edit a gyulai esemény ötletgazdája 2010-ben talált a mellében egy csomót, majd az orvosok rosszindulatú melldaganatot állapítottak meg nála. A műtét után kemoterápián kellett részt vennie. Szilágyi Edit 11 éve tünetmentes. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy minden évben elmenjen szűrésekre. A rendezvénynek idén is a Vigadó ad otthont. Az eseményen ismeretterjesztő szakmai előadások mellett egészségügyi szűrésre is lehetőség nyílik.
Már hagyomány, hogy az esemény napján a Kossuth téri szökőkút vize rózsaszínre vált a mellrák elleni küzdelem jegyében. További részletek az alábbi programplakáton.
Kontakt
- Gyula, Béke sugárút 35.