
Huszka Jenő - Martos Ferenc - Bakonyi Károly: Bob herceg
nagyoperett 3 részben
Az első magyar nyelven írt operettel látogat Gyulára augusztus 23-án a Turay Ida Színház. Az Erkel Bérlet tulajdonosai ezúttal nem a szokott helyszínen, a művelődési központ színháztermében élvezhetik végig a produkciót, hanem a hazai nyáresti színházi játszóhelyek egyik legszebb helyszínén, a gyulai Tószínpadon. Az előadásra korlátozott számban kaphatók még jegyek.
Huszka Jenő nagyoperettjét, a Bob herceget 1902. december 20-án mutatták be a Népszínházban. A produkcióban több olyan ismert dallam szólal meg, mint a „Londonban, hej, van számos utca…”. Ezeket az utcákat járja éjjelente álruhában, mandolinját pengetve György herceg, az angol trón várományosa, akit az utca népe csak Bobnak szólít. Szerelme a szegény, de annál gyönyörűbb Annie. Az anyakirálynő viszont már kiszemelte György számára a leendő arát az udvarban, Annie kezére pedig a bugyuta borbély ácsingózik. „Te más világban, én más világban” - szárnyal a szomorú dallam Huszka Jenő operettjében, s mire a függöny legördül, kiderül, hogy a rangkülönbség felett is diadalmaskodik-e a „minden akadályt legyőző szerelem”. Az előadás, visszanyúl a gyökerekhez, Bakonyi Károly eredeti szövegkönyvét használja.
A darabot átdolgozta: Bozsó József
A produkció hossza 130 perc, két szünettel. Az előadás az érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával tekinthető meg.
A királynő: Kállay Bori, Érdemes művész
György herceg, a fia: Szeleczki Artúr
Annie, Tom apó lánya: Bodor Szabina
Pomponius, a herceg nevelője Gyurity István
Viktória hercegnő: Balog Tímea
Lord Lancaster, gárdakapitány: Merán Bálint
Hopmester: Bozsó József
Mary Pickwick: Steinkohl Erika
Tom apó: Kokas László
Plumpudding, borbély: Győri Péter
Pickwick, kocsmáros: Lénárt László
Gippsy: Ürmössy Imre
Udvarhölgyek: Szuromi Bernadett, Sipos Judit
Katonák: Rácz János, Rogácsi Márton, Fehérvári Péter, Tóth Alex
Rendező: Bozsó József
Augusztus 23. (hétfő) 20.00
Esőnap: augusztus 24. (kedd) 20.00
A Turay Ida Színház előadása az Erkel Bérlet sorozatban.
Jegyár: 5000 Ft
Jegyek korlátozott számban kaphatók.
Helyszín: Tószínpad