Ismét a fürdővárosban adogatnak a jövő teniszcsillagai!
Nemzetközi teniszversenyt rendezhet a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub június 9. és 17. között.
A 25 ezer dollár összdíjazású profi tornán a fiatal, feltörekvő és a világranglistán már jegyzett teniszezők mutatják meg tudásukat. A több kontinens fiatal szerva- és adogató királyát is a soraiban tudó mezőnyben több tehetséges, hazai teniszező is felveszi ütőjét.
A fürdővárosi viadal idén is nagy téttel fog bírni, hiszen a future-versenyeken világranglista-pontokat lehet szerezni.
A gyulai verseny rangját kiválóan mutatja, hogy az amiens-i születésű tavalyi bajnok győzelemmel kezdte meg szereplését a Roland Garros selejtezőjében. A mérkőzések megtekintése ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak, hogy minél többen szurkoljanak a magyar versenyzőknek.
Belépő:
A mérkőzések megtekintése ingyenes.