Ebben az évben a kilencedik alkalommal rendezik meg a Vár Blues Fesztivált a Gyulai Várszínház szervezésében a gyulai várban. A reneszánsz várudvaron felállított várszínpad kitűnő akusztikájú, így mindig nagy élmény itt meghallgatni a blues műfaj legjelesebbjeit itthonról és külföldről. A fesztivál idei külföldi sztárvendégei az USA-ból és Olaszországból érkeznek.
FELLÉPŐK
Sax Gordon – Luca Giordano Band (USA – I)
A zenekar tagjai: SAX GORDON – SZAXOFON, ÉNEK LUCA GIORDANO – GITÁR, ÉNEK VALTER CERASANI – BASSZUSGITÁR PATRICIO GINOBLE – BILLENTYŰS HANGSZEREK ALESSANDRO SVAMPA – DOB
A Luca Giordano Band az egyik legjobb blues zenekar Itáliában. Erről a gyulai fesztiválközönség tavaly már meggyőződhetett, amikor az azóta tragikusan elhunyt, Eric Guitar Davis-szel adtak egy feledhetetlen koncertet. Luca Giordano gitáros éveket töltött Chicagóban, ahol magába szívta a blues játékmódjának gyökereit. Gitárjátéka, éneke a blues lényegét mutatja be, és ebben segítik kitűnő zenésztársai is. Az idén az olasz együttes sztárvendége a kiváló szaxofonos Sax Gordon, aki az USA-ból érkezik. A nagyszerű muzsikusról a legkomolyabb zenei szaklapok írtak elismerően: „Az R&B szaxofonos dinamóként játszik hagszerén, kegyetlenül jól” (Down Beat), „Az egyik legjobb és legizgalmasabb fiatal szaxofonos a piacon” (Blues Revue). Az őrületes showkat csináló szaxofonos minden alkalommal feltüzeli a közönséget. Sax Gordon stílusa szerencsésen ötvözi az R&B-t, a blues mélységét, a rock vadságát és a gyönyörű balladákat. Az amerikai R&B tradíciók legjobb képviselője a mai blues világában. A Kaliforniából származó művész már fiatal korában neves blues muzsikusokkal lépett fel és készített lemezeket, mások mellett olyanokkal, mint Luther „Guitar Junior” Johnson, Jimmy Witherspoon, Champion Jack Dupree. Négy önálló CD-t jelentett meg eddig saját zenekarával. A világ blues színpadain számos zenekarral játszott elismert, virtuóz szólistaként. Várhatóan nagy sikert arat most is a gyulai blues fesztiválon az olasz együttes szólistájaként.
Tátrai Tibor – Magyar Atom
A zenekar tagjai: TÁTRAI TIBOR – GITÁR TÓTH JÁNOS – GITÁR, ÉNEK SOLTI JÁNOS – DOB ZSOLDOS TAMÁS – BASSZUSGITÁR
Tátrai Tibor a mai gitárosok legjobbika. Játékával évtizedek óta megörvendezteti a hallgatókat sok népszerű zenekar szólistájaként. Fiatal korában Radics Béla volt rá nagy hatással, akitől sokat tanult. 17 éves volt, amikor elhívták a Kárpáti zenekarba játszani. Ezt a Juventus zenekar, majd a legendás Syrius együttes követte. Innen a Minibe vezetett az útja, majd Horváth Charlie zenekarához, az Olympiához csatlakozott. Játszott a Generálban, az Új Skopióban és a Hobo Blues Bandben. Ezután főleg saját formációiban lépett fel: a Tátrai Bandben, a Magyar Atomban, a Boom Boomban és a Latin Duó zenekarokban. A Gyulai Blues Fesztiválon a kitűnő zenészekből álló Magyar Atommal láthatják.
Pribojszki Mátyás Band
A zenekar tagjai: PRIBOJSZKI MÁTYÁS – SZÁJHARMONIKA, ÉNEK KOVÁCS ERIK – ZONGORA MOLNÁR DÁNIEL – DOB SZÁSZ FERENC – GITÁR
Pribojszki Mátyás az egyik legjobb szájharmonikás Európában. A Békéscsabáról indult muzsikus ma már nemzetközi hírnevet vívott ki magának. Mintegy 30 országban lépett fel zenekarával. A Pribojszki Mátyás Band zenéje újrapozícionálta a szájharmonikát megmutatva, hogy ez az intim szólóhangszer a blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezéseket, új ízeket. Pribojszki Mátyás 1994-2003 között a Blues Fools vezetőjeként vált ismertté. 1997-ben szájharmonika világbajnokságon Németországban megkapta a legmagasabb minősítést. Pribojszki nem csak zenekarával koncertezik, de nagyon sok magyar neves előadó lemezén, koncertjein is hallható egyedi játéka. Nemzetközi fellépésein pedig a legnagyobb világsztárokkal is játszott már, olyanokkal, mint Charlie Musselwhite, Bob Margolin, Otis Grand. Az utóbbi években a megújult Pribojszki Mátyás Banddel lép fel.
Kéknyúl Hammond Band
A zenekar tagjai: PREMECZ MÁTYÁS – HAMMOND ORGONA ANDREW HEFLER – ÉNEK BADICS MÁRK – DOB JÁSZ ANDRÁS – ALT SZAXOFON ÁVÉD JÁNOS – TENOR SZAXOFON BOGNÁR ATTILA – POZAN PUSKÁS CSABA – TROMBITA CSÓKÁS ZSOLT – GITÁR
A Kéknyúl Hammond Band a magyar R&B egyik legizgalmasabb formációja. Premecz Mátyás orgonista 1998-ban alapította a zenekarát, amelyben a bluesos-funkos alaphangzást fúvósokkal színesítette. Először instrumentális zenéket játszottak, később csatlakozott hozzájuk Andy Hefler énekes. Bár a Kéknyúl hangzása ma is a Hammond orgonára épül, a hangszer kevésbé van előtérben. Céljuk egy olyan vokális-instrumentális hangzás elérése, amelyben minden zenész megtalálhatja a maga terét. A zenekar nemcsak a budapesti klubélet kedvence évek óta, hanem valamennyi hazai fesztiválra is meghívást kaptak, több sikeres koncertjük volt külföldön is. Eddig két lemezük jelent meg, a második 2014-ben The Wind Plays Me címmel.