hu-ro-en

Kiss Adél kiállítása

2018. március 09. - 2018. április 06.

 

Kiss Adél grafikus

Gyulai arcok című kiállítása

 

Megnyitó: 2018. március 9., 18:00

A tárlatot megnyitja: Gyarmati Gabriella művészettörténész, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársa

 

A megnyitón közreműködik:

  • Kozma Cristopher - basszus harsona
  • Nagy Gyula Ferenc - harsona

 

A kiállítás megtekinthető 2018. április 6-ig az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszint galériájában.

 

 

Az izgalmasnak ígérkező tárlat megközelítőleg 30 alkotásból áll, grafikaként ható olajképek és grafikának szánt rajzolatok csábítanak egy, a szürke hétköznapokból szemlélve távolinak tűnő, mégis oly közeli, kedvesen „girbe-gurba” világba. A képeken a meghatározó helyszínek közül Gyula mellett Budapest, Szentendre és Kolozsvár villan fel.

 

Az Új gyulai arcok címet viselő „összeállítás” egyfajta, nem szokványos főhajtásnak, tiszteletadásnak is tekinthető. Muszáj egy cseppet titokzatoskodni a fontos helyszíneket ábrázoló képek mellett kiállítandó portrékkal összefüggésben, azért, hogy még erősebb legyen a vizualitás hatása.

 

Annyit azonban szpojlerezés nélkül is el lehet árulni, hogy az egyenes vonalakat, megszokott dolgokat nagy ívben kerülő grafikus alkotásairól olyan arcok köszönnek vissza, akiknek – kulturális értelemben – a történelmi fürdőváros igen sokat köszönhet.

kiss-adel-kiallitas-02.png

A visitgyula ajánlatai