hu-ro-en

Kulturális Örökség Napjai Gyulán, Németvároson 2024

2024. szeptember 21.

Fotók: Bagyinszki Zoltán

2024. szeptember 21-én 10 órától a 2023-ban megnyitott Máriás-házat, majd ezt követően a Szent József templomot, valamint a Málenkij robot emlékművet ismerhetik meg az érdeklődők.

Mintegy 300 évvel ezelőtt (1723-ban) érkeztek Gyulára az első németek báró Harruckern János György segítségével. Számunka egy különálló területet jelöltek ki Gyula városának nyugati részén, a Körös két ága (ma az Élővíz csatorna) és a Szent János-árok (ma Béke sugárút) által határolt szigeten. Biztosították számukra a szabad vallásgyakorlatot, az úrbéri és jobbágyi terhek alóli mentességet és adómentességet és térítésmentesen kaptak épület és tűzifát. A németek az új hazában függetlenségre törekedtek. 1743-ban jött létre az önálló Németgyula. Saját közigazgatási szervezetet állítottak fel, külön tanáccsal, bíróval és jegyzővel, valamint 12 esküdttel. A város működését orvos, árvagyám és adószedő segítette. Csőszök, kocsisok, kisbírók és éjjeli őrök álltak a tanács alkalmazásában. A gyulai németség kiállításnak helyet adó, műemléki védelem alá tartozó Máriás házat Gyula Város Önkormányzata 2011-ben vásárolta meg az M. Schriffert családtól.

Találkozzunk 2024.09.21-én, 10.00 órakor a Máriás-házban! Nincs szükség regisztrációra, a részvétel díjtalan!

marias-haz_bz
malenkij_bz

Kontakt

A visitgyula ajánlatai