hu-ro-en

Kultúrházak éjjel-nappal

2021. szeptember 24. - 2021. szeptember 26.

 

Mindennap értéket adunk

Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat Gyulán

 

Mindennap értéket adunk szlogennel szervezi szeptember utolsó hétvégéjére a Magyar Népművelők Egyesülete Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozatát.

 

A mottóval a szervezők azt üzenik, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít és teremt. Az idén tizenötödik alkalommal megvalósuló eseménysorozat célja, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek, értékelvűségnek. 

 

A kezdeményezéshez a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ is kapcsolódott. Az intézmény kiemelten fontosnak tartja a fiatalok tehetséggondozását és a tehetségfejlesztés feltételeinek biztosítását. A gyulai művelődési központ ezért idén a falai között dolgozó több mint ötven közösség közül mutat be néhányat (valóban csak felvillantva az intézményben megtalálható szabadidős tevékenységek sokszínűségét), emellett családi és gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket.

 

Szeptember 23. (csütörtök) 16.00

Táncház az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével

Helyszín: Vigadó

 

Szeptember 24. (péntek) 16.00

16.00 Shotokan karate bemutató a Gyulai Karate Egyesület közreműködésével

16.30 Young Drummers Show

17.00 Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola táncbemutatója

18.00 Füle Tomi gyermekkoncertje

Kiegészítő program: Bábika Játszóház

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

A visitgyula ajánlatai