hu-ro-en

Lili bárónő Gyulán

2021. október 08.

plakat_LILIBARONO_lemeretezve.jpg

 

„Tündérkirálynő, légy a párom”, „Gyere, csókolj meg, tubicám” – többek között ezek a közismert és rendkívül népszerű dallamok jellemzik Huszka Jenő 1919-ben bemutatott Lili bárónő című operettjét. A darabot a Pesti Művész Színház produkciójában október 8-án láthatja a gyulai közönség.


Hegedűsként kezdte – már gyermekként – zenei pályáját Huszka Jenő, akinek nagyban köszönhetjük, hogy az operett műfajjal kapcsolatban Bécs mellett Budapestet emlegetik a leggyakrabban. Tizenhét éves korától tanult a Zeneakadémián, ahol a zeneszerzés szakot is elvégezte. Jogi diplomát is szerzett, később a zeneszerzők jogvédelmét látta el, az elsők között foglalkozott a szerzői jogvédelemmel.

 

Huszka szerezte a Bob herceg, a Gül baba és a Mária főhadnagy címűoperetteket és a Lili bárónőt, amely 1919-es bemutatója óta máig az egyik legnépszerűbb műve.

 

Az elszegényedett, eladósodott Illésházy László gróf eladja adósságát, vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba. A távozni készülő grófot a kastély új tulajdonosai komornyiknak nézik, Illésházy pedig belemegy a játékba, mivel első látásra elbűvölte őt Malomszegi Lili nevű lánya.

 

Így indul a Lili bárónő című Huszka operett, amelyet a Pesti Művész Színház játszik a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban október 8-án este.

 

A 19 órára hirdetett előadás tervezett szereposztása:

Lili bárónő - Fogarassy Bernadett

Gróf Illésházy László - Egyházi Géza

Bonchiday Emma grófnő - Kalocsai Zsuzsa/Sáfár Anikó

Bonchiday Ottília grófnő - Borbáth Ottília

Báró Malomszegi, Lili apja - Virágh József/Gyurity István

Clarisse, színésznő - Köllő Babett/Török Anna

Frédi - Czető Roland

Becsei tiszttartó - Bodrogi Attila

 

Díszlet: Halász G. Péter

Jelmez: Reidinger Mária

Koreográfus: Szamosi Judit

Rendező: Seregi Zoltán

 

Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő

operett 2 felvonásban

A Pesti Művész Színház előadása

2021. október 8. (péntek) 19.00

Erkel Ferenc Művelődési Központ

Jegyár: 4000 Ft

A visitgyula ajánlatai