A MAGYAR KULTÚR A NAPJA – Előadások, beszélgetések, eszmecserék a magyar kultúra témakörében
A Himnusz eredeti kézirata és Erkel eredeti, kézzel írt kottája érkezik a hétvégére Gyulára. A két különleges ereklye pénteken a gyulai városházán, szombaton Erkel Ferenc szülőházában lesz megtekinthető.
Január 20. péntek
A Magyar Kultúra Napja alkalmából pénteken, a Városháza dísztermében 16 órakor kezdődő eseményen természetesen elhangzik a Himnusz – elsőként a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar előadásában, majd a program zárásaként Beszterczey Attila színművész tolmácsolásában. A kórus – Somogyváry Ákos karnagy vezetésével – Erkel más műveiből is idéz majd, a Himnusz zeneszerzőjének operáiból pedig Galambos Hajnalka énekművész énekel. Kölcsey költeményének születéséről Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár Különgyűjteményi igazgatója tart előadást.
Január 21. szombat
A Himnusz kéziratát és eredeti, kézzel írt kottáját szombaton már az Erkel Ferenc Emlékházban láthatják az érdeklődők. Január 21-én, a Magyar Kultúra Napját megelőző szombaton 10-18 óra között nem csak a nemzeti ereklyékkel, hanem különleges, óránként induló tárlatvezetéssel is várják a látogatókat az Apor Vilmos téri épületben.
Érdemes élni az egyedülálló lehetőséggel, s közvetlen közelről megismerkedni hazánk történelmi dokumentumainak e két különlegességével.
