Egykori vásárokat megidéző, a helyi kistermelők és kézművesek termékeit népszerűsítő vásárt rendez szombaton a Gyulai Vár. A kézműves termékeknek helyet adó ökopiac mellett mesterségbemutatók, korabeli tánctanítás, krumplis pogácsa sütése, mustkészítés, korabeli ügyességi játékok, apródjelöltek keresése, vásári komédiások produkciója is megjelenik a szeptember 30-i programban. A szervezők fő célja e mellett, hogy a környezettudatosság elvét szem előtt tartva népszerűsítsék a helyi kistermelők és kézművesek termékeit.
A Portéka Kézműves és Termelői Közösség tagjai a vár előtt megvalósuló vásár mellett a várudvarban is várják majd az érdeklődőket, ahol 10.00-16.00 óráig kétórás etapokban 4-4 mesterségből bemutatót is tartanak. A várudvaron élő állatokkal találkozni majd, de lehetőség lesz pogácsát sütni és mustot készíteni. A vásár eseményei mellett a vár garantált programjai is várják a látogatókat; nem marad el az egyedülállósága okán méltán népszerű solymászbemutató sem.
Mihály-napi vásár a Gyulai Várban
10.00-18.00 Portéka Kézműves és Termelői Közösség vására a vár előtt
10.00-16.00 Ott van a kezedben – mesterségbemutatók és a szakmák kipróbálása a várudvaron
10.00-16.00 Vitéz kerestetik – ügyességi feladatok apródjelölteknek a Kerecsényi László Íjász Egyesület közreműködésével
10.30 Mihály-napi kikiáltók
11.00 Lúdas Matyi története vásári csepűrágók előadásában
12.00 Járd ki lábam – korabeli tánctanítás a várudvaron
13.00 Mihály-napi kikiáltók
14.00-15.00 Lisztből legyen kerekes – krumplis pogácsa sütése
15.00-16.00 Mustráló – mustkészítést kezdőknek is
16.00 Mihály-napi kikiáltók
Kiegészítő programok:
- kétlábas állatudvar a várudvaron
- működő kovácsműhely
- korabeli ügyességi játékok a várudvaron
Részvétel: várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő)
Kontakt
- 5700 Gyula, Várkert utca 1.