hu-ro-en

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2021

2021. szeptember 27. - 2021. november 11.

Közel 130 hazai múzeum több mint 600 féle különböző programmal, összesen közel 1200 eseménnyel csatlakozik országszerte szeptember 27. és november 11. között zajló 16. Múzeumok Őszi Fesztiváljához. A kezdeményezéshez a gyulai kiállítóhelyek is csatlakoztak.


A programsorozat célja rávilágítani, hogy a múzeumok milyen sokrétűen tudnak hozzájárulni a harmonikus élethez, a testi és a szellemi jólléthez. Idén fontos célkitűzése az eseménynek az is, hogy támogassa a belföldi turizmust, és felhívja a kikapcsolódni, feltöltődni vágyó  kultúrakedvelők figyelmét arra, hogy az őszi időszakban is remek programokat és lehetőségeket kínálnak múzeumaink.

 

A gyulai kiállítóhelyek ebben az évben is kapcsolódnak az országos kezdeményezéshez. A város öt kiállítóhelye a szeptember 30. és november 1. közötti időszakra 48 programelemet kínál – tájékoztatott Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A kiállítóhelyeket működtető cég első embere hozzátette: szerepelnek kínálatukban olyan elemek, amelyekkel már találkozhattak a látogatóik, sikerességük okán nyúltak azokhoz ismét, új programjaik pedig a múzeumi fesztivál idei célját erősítik: a testi és szellemi jóllétet segítik.

 

A szakember példaként említette azt, a Kohán Képtártól induló sétát, amely a művészeti barangolás Gyulán alcímet kapta. Kiemelte Hajtmann Ildikó és Gál Csaba koncertjét, amelyet az Almásy-kastély kápolnájában rendeznek, valamint Szicsek Margit klinikai szakpszichológus előadását a Kohán Képtárban A tudatos élet és a művészet kapcsolata címmel; utóbbit a Múzeumok Őszi Fesztiválja gyulai eseményeinek egyik legizgalmasabb programjának tartja.

 

- Október 23-ára filmvetítéssel készülünk a kastélyban: Bubryák István Átkozott nap című filmjét mutatjuk be az 1956-os gyulai eseményekről. A filmet Sáfár Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatója vezeti fel – közölte Fekete-Dombi Ildikó.

 

A programok között önnön munkájuk bemutatására is szentelnek figyelmet: szeptember 30-án a Kohán Képtár raktárát nyitják meg ismét, hogy elárulják: miként tudnak elhelyezni négyezer képet 75 négyzetméteren.

 

A programok az aktuális járványügyi előírások betartásával látogathatók.

 

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának gyulai eseményeit az érdeklődők megtalálják a gyulakult.hu oldalon, a kiállítóhelyeken, valamint azok online felületein.

 

 


 

 

Szeptember 30. (csütörtök) 16.00

Négyezer kép 75 négyzetméteren

 

BEPILLANTÁS A KOHÁN KÉPTÁR RAKTÁRÁBA

 

múzeum neve:Kohán Képtár

program helyszíne:5700 Gyula, Béke sugárút 35.

napszak: délután

program típusa: rendhagyó múzeumbemutatás, rendhagyó tárlatvezetés

célközönség: családok, felnőttek, gyermekek, lányok, mozgáskorlátozottak, nyugdíjasok

 

Hogyan néz ki egy képtár raktára? Mire kell figyelnünk a festmények tárolásánál? Rendhagyó módon, a Kossuth-díjas festőművész után elnevezett képtár, látogatóktól elzárt raktárába invitáljuk az érdeklődőket. Az előadás során természetesen Kohán György főbb műveit is ismertetjük.

 

KEDVEZMÉNY:

Családi jegy I. (2 felnőtt + 1 közeli hozzátartozó gyermek 18 év alatt): 1700 Ft Családi jegy II. (2 felnőtt + 2 közeli hozzátartozó vagy több gyermek 18 év alatt): 2000 Ft (minden további gyermek 200 Ft) Térítésmentes: 6 év alatt

 

 


 

Október 1. (péntek) 17.00

Barangolás a népzene világában

A Sárkányhúzó Zenekar műsora

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Erkel Ferenc Emlékház

 

 


 

Október 2. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely

11.00 Solymászbemutató

12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről

14.30 Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 2. (szombat) 11.00, 12.00, 13.00

Pincetárlat

Fej nélküli csontvázak titka.

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 2. (szombat) 16.00

Séta és ecset – művészeti barangolás Gyulán

A részvétel díjtalan.

Indulás a Kohán Képtár elől.

 

 


 

Október 2. (szombat) 18.30

A kastély gyertyafényben

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között.

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 2. (szombat) 19.30

Gyertyafényes tárlatvezetés a várban

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Vár

Október 3. (vasárnap) 16.30

Régi világ asszonyai

Egyszemélyes szobaszínház

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Ladics-ház

 

 


 

Október 6. (szerda) 17.00

„a világ legnagyobb gyászmenete”

Emlékezés a szabadságharc leverését követő gyulai eseményekre

A részvétel díjtalan

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont parkja

 

 


 

Október 8. (péntek) 17.00

Ének a kastélyban – Évszázadok remekei

Hajtmann Ildikó és Gál Csaba koncertje

A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 9. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely

11.00 Solymászbemutató

12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről

14.30 Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 9. (szombat) 16.00

Női szalon

Ruhabemutató a 19. századi arisztokrata viseletről.

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 9. (szombat) 18.30

A kastély gyertyafényben

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között.

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 9. (szombat) 19.30

Gyertyafényes tárlatvezetés a várban

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 10. (vasárnap) 16.30

Régi világ asszonyai

Egyszemélyes szobaszínház

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Ladics-ház

 

 


 

Október 15. (péntek) 17.00

 

A TUDATOS ÉLET ÉS A MŰVÉSZET KAPCSOLATA

 

szicsek_margit.jpg

 

múzeum neve:Kohán Képtár

program helyszíne:5700 Gyula, Béke sugárút 35.

napszak: délután

program típusa: előadás

célközönség: családok, felnőttek, gyógypedagógusok, középiskolások, lányok, múzeumpedagógusok, nyugdíjasok, pedagógusok, szülők

 

A tudatos élet és a művészet kapcsolatát boncolgatja a Kohán Képtárban Szicsek Margit klinikai szakpszichológus. Az október 15-ére hirdetett előadás a Múzeumok Őszi Fesztiválja gyulai programjainak egyik legizgalmasabb eseménye.


Mi végre vagyunk a világon? – teszi fel az örök kérdést legújabb előadásában Szicsek Margit. A gyulai klinikai szakpszichológus a tudomány és a misztika oldaláról készül körbejárni ezt az örök kérdést.

 

A szakember olyan kérdéseket tesz fel, mint „mit tehetünk a boldogságunkért”, „mi kell a teljes élethez”, „hogyan kapcsolódik az értelmes élet a művészethez”? Előadásában arra is választ ad, hogyan jelenik meg a festészetben a szerelmi frusztráció, a kölcsönös társfüggőség, az eltaszított múzsa és egy tragikus barátság története? De irodalmi alkotásokon keresztül vizsgálja majd az alkotók-múzsák kapcsolatát és a „háttérországot” is.

 

- Izgalmas utazásra hívom a hallgatóságot egy olyan világba, ahol valódi és örök értékeket találhatunk, és ahonnan magunkkal vihetünk olyan útravalót, amelytől gazdagodhatunk – ígéri Szicsek Margit.

 

Szicsek Margit klinikai szakpszichológus A tudatos élet és a művészet kapcsolata című előadása a  Múzeumok Őszi Fesztiválja gyulai programjai egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik. A Kohán Képtárban október 15-én (pénteken) 17 órakor kezdődő rendezvényre a kiállítótérbe szóló belépőjeggyel vehetnek részt az érdeklődők.

 

KEDVEZMÉNY:

Jegyár: 800 Ft (kedvezményes – diák és nyugdíjas –, valamint vár, kastély és Négy az egyben jegyekkel: 400 Ft)

Családi jegy I. (2 felnőtt + 1 közeli hozzátartozó gyermek 18 év alatt): 1700 Ft

Családi jegy II. (2 felnőtt + 2 közeli hozzátartozó vagy több gyermek 18 év alatt): 2000 Ft (minden további gyermek 200 Ft)

 

Programidőpontok:

2021. OKT 15. 17:00 - 17:45

 

 


 

Október 16. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely

11.00 Solymászbemutató

12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről

14.30 Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 16. (szombat) 18.30

A kastély gyertyafényben

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között.

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 16. (szombat) 19.30

Gyertyafényes tárlatvezetés a várban

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 22. (péntek) 17.00

Klasszikusok rendhagyó köntösben

Király Dominik szaxofon koncertje

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Erkel Ferenc Emlékház

 

 


 

Október 23-november 1.

Régimódi játékok a kastélyparkban

A részvétel díjtalan.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont parkja

 

 


Október 23. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely

11.00 Solymászbemutató

12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről

14.30 Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 23. (szombat) 15.00

Átkozott nap

Bubryák István filmjének vetítése az 1956-os gyulai eseményekről. A filmet felvezeti: Sáfár Gyula, a MNL Békés Megyei Levéltárának igazgatója.

A részvétel díjtalan.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 23. (szombat) 16.00

Erkelek a kastélyban

Az Erkel család története, kapcsolata a gyulai kastéllyal.

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 23. (szombat) 18.30

A kastély gyertyafényben

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között.

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 23. (szombat) 19.30

Gyertyafényes tárlatvezetés a várban

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 30. (szombat) 10.00

Garantált programok a várban

10.00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely

11.00 Solymászbemutató

12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről

14.30 Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Vár

 

 


 

Október 30. (szombat) 16.00

Grófi passziók

Minden a főúri időtöltésről (utazás, szórakozás, sport, kikapcsolódás, zene, színház, művészetek).

Részvétel belépőjeggyel.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 30. (szombat) 16:00

Séta és ecset – művészeti barangolás Gyulán

A részvétel díjtalan.

Indulás a Kohán Képtár elől.

 

 


 

Október 30. (szombat) 18.30

A kastély gyertyafényben

A pince, a cselédlépcső és a főúri enteriőr a 19. század esti fényviszonyai között.

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

 

 


 

Október 30. (szombat) 19.30

Gyertyafényes tárlatvezetés a várban

Előzetes regisztráció szükséges!

Regisztrálni a tárlatvezetés napján 15 óráig lehet a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában.

Jegyár: 2900 Ft/fő

Helyszín: Gyulai Vár

 

 

A programok az aktuális járványügyi előírások betartásával látogathatók.

A visitgyula ajánlatai