ÚJRA "Muzsikál az erdő" a Körösök völgyében
A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2025-ben 22. alkalommal 3 térségben – Kecskemét, a Mátra és a Körösök vidéke - szerveződik. Fő célja: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Az idei év kiemelt üzenete, hogy lassuljunk le az erdő természetes ritmusára.
2025. szeptember 26-28-a között várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében. Pénteki programjai a gyulai Almásy-kastély parkjában platán óriásokkal övezve, a szombati rendezvény Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, a vasárnapi pedig határon túl, Nagyvárad közelében, Szentjobb település tölgyes lombkoronája alatt valósul meg. 2015 óta évről évre jelentkezik a rendezvénysorozat ebben a térségben, az erdő és a művészetek kedvelői várják, az érdeklődés egyre szélesebb körű.

A „Muzsikál az erdő” értékei a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, az összefogás jelentősége, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

A „Muzsikál az erdő” bízik benne, hogy a családtagok együtt élvezik a rendezvényt, hiszen minden korosztály számára tartogat színvonalas programokat. Az erdő kiváló tere a közösségi eseményeknek, az erdő értékei felerősítik a művészi élményeket, megnyugtatják a lelket, energiával töltik fel a testet.
A gyulai rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben. Az erdei programok színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő”. A szakvezetéses erdei sétákon érdekességeket tudhatunk meg az erdő életközösségéről. Különleges erdei helyszíneken, sajátos akusztikával rendelkező erdei koncertterekben magas színvonalú előadások szólalnak meg. A program lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére.
Néhány példa a programokból:
- erdei séták,
- klasszikus, népzenei, jazz és világzenei koncertek,
- kézműves foglalkozások,
- hagyományőrző szilvalekvárfőzés,
- bemutató a komposztálásról, szelektív hulladékgyűjtésről,
- környezettudatosságra nevelő műhelyek,
- ismeretterjesztő előadások,
- kerékpár és kenu túra,
- helyi termékek.
Várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényeire!



A rendezvények szabadon látogathatóak, minden program ingyenes. Így a „Muzsikál az erdő” egyfajta missziót is folytat, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse meg a klasszikus és a népzene értékeit, a környezettudatos, erdőt szerető gondolatokat.
„Muzsikál az erdő – ahol az erő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés.”
„Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés”
Részletes program
Szeptember 26. (péntek)
Helyszín: Gyula - az Almásy-kastély parkja (Kossuth Lajos u. 15.)
- 10:00 „Muzsikál az erdő” kenutúra. Részvétel csak előzetes regisztrációval: andras.juhasz69@gmail.com Telefon: +36 30 907 1559
- Indulás: Gyula, Csigakert melletti kikötő. Táv: 3 km, 1 óra
- 15:00 Kiállítás a „Muzsikál az erdő” Gyermekrajzpályázat és Fotópályázat nyertes műveiből
- 15:15 Természetismereti élményséta a Kastélypark faóriásai között.
- Vezeti: Szabó Lajos erdőmérnök. A fák szerepe a klímaváltozásban
- A kastélypark története - Puskás Lajos erdőmérnök
- 16:15 Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar. Vezeti: Szekeres István
- 17:30 Cselló XXL - Rohmann Ditta csellóművész és tanítványai
- 18:30 Petrás Mária és barátai
Szeptember 27. (szombat)
Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola (GPS Lat: N46º 41' 56,50" Lon: E21º 19' 29,23")
- 8:30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra (Cél az erdei koncert helyszíne Városerdőn keresztül)
1. Indulás Sarkadról: 8:45 - Sarkadi Általános Iskola, Sarkad, Gyulai út 17. (útvonal: Sarkad – Fekete-Körös híd - Mályvádi erdő (Sitka) - Városerdő)
- Túravezető: Tóth Beáta, +36 30 470 8440)
2. Indulás Gyuláról: 8:30 - a Gyulai Vártól
- Túravezető: Prohászkáné Nemes Szilvia, szilvi.gyulasport@gmail.com +36 70 339 1012)
- 9:30 Erdei élményséta (2,8 km) a Fekete-Körös vasúti híd Gátőrháztól. (GPS-46.703037-21.331526)
- „Az erdő átölel, éltet és fenntarthatóságra nevel.”
- Szakvezetők: Szabó Lajos, Puskás Lajos, Gaest Gergő, Szanyi Zsolt erdőmérnökök.
- Témák:
- A Mályvádi erdő titokzatos világa.
- Fenntartható erdőgazdálkodás, ökológiai vízpótlás.
- Erdeink Túlélésének lehetőségei a klímaváltozásban.
- 11:00 Erdei koncert a Mályvádi erdőben a nagy szilfánál (Kijutás az erdei koncert helyszínére a Gátőrháztól erdei sétával
- Bartók Béla Vegyeskar (Békéscsaba), Erkel Ferenc Vegyeskar (Gyula) - Karnagy: Perlaki Attila
- Körös Rézfúvós Kvintett - Művészeti vezető: Döge Csaba
- Koncert után irány Városerdő
További programok az erdei iskola körüli tölgy-kőris-szil erdőben:
- 11:00-18:00 Hagyományőrző szilvalekvárfőzés Zolnai Éva őstermelővel
- 12:00-től Étkezési lehetőség az Erdei Iskolánál
- Helyi termékek bemutatója és vására (méz, sajt, szappan, lekvár, sonka, szörp stb.)
Gyermekprogramok:
- Bábika Játszóház, vásári fajátékok, kézműves foglalkozások
- Hagyományőrző íjász és fegyver bemutató. Vezeti: Megyesi Tibor
- Víz – erdő – eredő. Hol az élet forrása? Interaktív játék az erdő és a víz kapcsolatáról. Vezeti: Mazál István
- 12:00-16:00 Komposztálás jelentősége a fenntartható életmódban. Gyakorlati bemutató.
- 12:00-18:00 "Válasz a klímaváltozásra: Ültess fát!" Hatvanezer Fa Egyesület standja
- 13:00-tól Solymászbemutató. Vezeti: Helt Enikő
- 13:00 Dihenné Rucz Erika mesemondó. Hangszeren közreműködik: Bíró József
- 13:30 Kiállítás a Székely Aladár Fotóklub tagjainak képeiből, fotóiból, a 2025-ös „Muzsikál az erdő” Fotópályázat és Gyermekrajzpályázat nyertes alkotásaiból. Megnyitja: Bánfi Barnabás, a Fotóklub elnöke
- 14:00 A regionális Erdők Hete rendezvénysorozat megnyitása az Összetartás domborműnél
Köszöntők:- Mocz András, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára
- Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
- Szanyi Zsolt, a DALERD, Délalföldi Erdészeti Zrt. erdészeti igazgatója
- Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnök
- Erdei koncert: Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara - Művészeti vezető: Uhrin Viktor
- 15:30 Fabók Mancsi Bábszínháza
- 16:30 Misztrál együttes
- 18:00 Sárik Péter Trió
- A program végén baráti koccintás, tábortűz
Szeptember 28. (vasárnap)
Helyszín: Szentjobb község, Nagyvárad közelében (GPS: 47.269134981891725, 22.10758318650754)
(Időpontok helyi idő szerint)
- 11:00-től Helyi termékek bemutatója
- Kiállítások: a „Muzsikál az erdő” Gyermekrajzpályázat és Fotópályázat nyertes művei
- 11:00 Gyermekprogramok: népi kézműves foglalkozás gyerekeknek, Bábika Játszóház
- Víz – erdő – eredő. Hol az élet forrása? Interaktív játék az erdő és a víz kapcsolatáról.
- Vezeti: Mazál István
- Hagyományőrző íjászbemutató. (Pusztai Farkasok Ordas Nemzetség)
- Környezetvédelmi kézműves műhely gyerekeknek.
- Eco-Mountain Transylvania Egyesület (Nagyvárad)
- Komposztálás és szelektív hulladékgyűjtés bemutató.
- Regisztrálási lehetőség a helyszínen ingyenes komposztálóra. - ECO Bihor és az AVE Bihor
- Környezeti nevelési játékok a nagyváradi Grund Schoollal
- Mi készül a taplóból? Bemutató
- Víz – erdő – eredő. Hol az élet forrása? Interaktív játék az erdő és a víz kapcsolatáról.
- 11:00 Vadvirág Népdalkör (Szentjobb)
- Veronaki zenekar gyermekkoncertje
- 12:30 Erdei séta a fogadótérről az erdei koncert helyszínére. Téma: Az erdei életközösség, a fenntartható erdőgazdálkodás. Vezetők: Szabó Lajos, Kiss István erdőmérnökök
- 14:00 Erdei koncert
Köszöntők:
- Böcskei László, Nagyváradi püspök
- Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke
- Nagy Gabriella, a Nagyváradi Művészeti Líceum igazgatóhelyettese
- 14:30 Patachich Trió: Artur Kaganovskiy, hegedű; Kaganovskiy Eszter, brácsa; Kállay Ágnes, cselló
- Kaganovskiy és tanítványai (Nagyvárad)
- 15:30 Erdei séta vissza a fogadótérre
- 16:30 Erdei népzenei koncertek
- Érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport - Művészeti vezető: Sütő Szabolcs
- Török Tilla Trió
- Bokréta Citeraegyüttes (Temesvár) - Művészeti vezető: Szabó Ferenc
- A Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei
Információk résztvevők részére:
- A helyszínre utazásról mindenkinek önállóan kell gondoskodni.
- A rendezvény helyszínek megközelítése:
- Gyula – Városerdő, Erdei Iskola: a helyszín közúton kerékpárral, személygépkocsival, autóbusszal, vasúttal (Gyulai Városerdő megállóhely), és vízi úton is jól megközelíthető.
- Étkezési lehetőség mindkét helyszínen: büfé, Lacikonyha folyamatosan rendelkezésre áll.
A programváltoztatás jogát fenntartják.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Támogatók:








Kontakt
- Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola