hu-ro-en

Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint

2022. április 12.

2022. április 12. 18.00 óra, Református templom
Online jegyvásárlás
Belépőjegy: 1900 Ft

 

Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint

 

Zene, ének: Gryllus Dániel, versek: Sumonyi Zoltán

Kísérik: Szirtes Edina Mókus (brácsa), Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák

 

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz – amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét.

 

A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel és Halmos Béla adta elő a dalsorozatot, és játszottak több száz előadást itthon és a környező országok magyarlakta területein, főleg templomokban. Gyulán is volt a ’90-es években előadás így kettesben.

 

A dalok új hangszerelésben 2011-ben is megjelentek, idén pedig a mostani szereplőkkel 2022 tavaszán jelenik meg újra a dalsorozat egy Pál apostolról szóló könyvvel együtt. Így ez a koncert az új kiadvány lemezbemutatója is egyben.

A visitgyula ajánlatai