Megtekinthető az Erkel Ferenc Kulutális Központ nyitvatartási idejlben.
„Ami sötétben villan, az káprázat, ami fényben villan, jelenés” - Sándor László fotókiállítása
Bekeretezett momentumok a művközpontban
Megnyitó: 2019. szeptember 5. (csütörtök) 18:00
A tárlat megtekinthető szeptember 25-ig a földszinti galériában.
A kiállítást megnyitja: Kukár István
Közreműködik: ILLUZIÓ ZÉRÓ zenekar
A gyulai születésű, közel két évtizede a fővárosban élő Sándor Lászlónak nyílik fotókiállítása az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
„8 perc, ennyi kell, hogy a napból a fény a földre érjen, majd még egy kicsi, hogy a fénykép tárgyáról visszaverődve a képalkotó eszközön keresztül fényképpé váljon.
A Fotó valamilyen módon mindig a fotós belső, látens világának lenyomata.
A Fényképek a környező világból, az alkotó által öntörvényűen bekeretezett momentumok.
„Ami sötétben villan: az káprázat
Ami fényben villan: jelenés”
Gémes Janos “Dixi” ezen sorai nekem maga a fényképezés misztériuma. A fotó a jelen emléke, az örök Deja vu azóta, hogy Joseph Nicephore Niepce és Louis Daguerre feltalálta a fénnyel írást.
Szinte sehol nem lehet ennyire tisztán tetten érni a jelen pillanat múlttá válását, mint egy fotón, ami ellopja a tünékenységet és a romló eróziót az örökké múló idő elől. Az expozíció olyan, mint a halál pillanata, ahonnan kezdve minden mulandó már csak emlék. Káprázat és Jelenés.
A kiállítás képei nem egy sorozat részei, nem regény, inkább novella. Önálló történetek, amelyeket a fotós személye és látásmódja köt össze.
Önálló történetek, ahol a néző magában tovább gondolhatja a képet. Így a kiállítás látogatója a fotó előtt állva egyfajta alkotói közösséget alakíthat ki az alkotóval.”
Sándor László a fenti sorokkal ajánlja szeptember 5-én (csütörtökön) 17 órakor nyíló tárlatát, amit a Gyulán mindenki által ismert Kukár István képzőművész nyit meg. A kiállítás (aminek megnyitóján az Illúzió Zéró zenekar működik közre), szeptember 25-ig tekinthető meg a művelődési központ földszinti galériájában.