Tűz és Víz pályázat kiírás
A Nagyalföldet körül ölelő folyóink, a Kettős-Körös délen, északon a Sebes-Körös, melyek tovább folynak – összekötnek bennünket – Hármas-Körösként bekötődik a Tiszába, majd összekötődik a Marossal és végül egyesülnek a Dunával. Folyóink földrajzilag összekötik azt a területet ahol élünk, alkotunk, dolgozunk. Ahol elődeink is éltek, alkottak, mint Arany János is, aki e tájon született Nagyszalontán. Nevében hordozza a „nagy” szót, de tudjuk, hogy egy kis pusztai falu volt, a sok kicsi település, tanya között, a Nagyalföld közepén. A pusztaság égető melege, tüze is inspirálhatta Arany Jánost a Toldi-trilógia megírásához a benne szereplők karakterének, jellemének megrajzolásához.
A tűz minden napi életünk szüksége, úgy ahogy a víz is. Kötelességünk ennek megóvása, az utókor számára. Őrizzük a tüzet, ahogy a víz tisztaságát is. A tűz mellet eszünk, melegszünk, barátkozunk, táborozunk, stb. A víz mellet horgászunk, strandolunk, napozunk, stb. Megtehetjük mindezt közösen.
Szokták mondani, hogy a Tűz az, ami mindent feléget s a Víz, ami mindent elmos.
Igazából, minden a Tűzből fakad: a Tűztől égett lélek küzdelme, a Tűzről pattant menyecske, a Tüzes szerelem, s a tisztító Víz, ami elmos fájdalmat, bánatot, szennyezett világunkat. Az Élet esszenciája pedig pont e két elem. Kell az a Tűz a megvalósításokért s a tisztító Víz a megnyugvásért. Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet. Tűz és Víz, ezek táplálják a Művészetet.
Mi ezt szeretnénk kiállításunkkal megmutatni mindenkinek – négy fotós csapat, a folyók mentén élők közül – Arad, Békéscsaba, Gyula, Nagyvárad.
- Márvány Fotóműhely, 5600 Békéscsaba, Féja Géza tér 1. – Ungaria
- Székely Aladár Fotóklub, 5700 Gyula, Béke sugárút 35. – Ungaria
- Foto Club Arad, Arad, Str. Fat Frumos Bl. A2, Sc.B. Ap. 19. – Romania Slash Light
- Kulturális-Művészeti Egyesület, Nagyvárad – Romania

Kontakt
- 5700 Gyula, Szent Miklós park