Országos Tereprallye Bajnokság és CEZ Futam
Idén is visszatér a tereprallye a Viharsarokba: az V. Gyulai Várfürdő Kupát június 3-5-én bonyolítják a térségben, a verseny útvonala az előző évhez hasonlóan Gyula mellett Dobozt, Kötegyánt, Sarkadot, Sarkadkeresztúrt és Tarhost is érinti.
Az összecsapás pénteken 16:00 órakor veszi kezdetét a szuperspeciál szakasszal, amelyet gyulai felségterületen jelöltek ki a szervezők, majd szombaton és vasárnap is négy-négy szelektív szakaszt kell teljesítenie a 635 kilométer össztávú futam résztvevőinek. A verseny központi helyszíne a hagyományoknak megfelelően a gyulai Vértanúk útja lesz, míg az útvonal érinti a környező településeket, Sarkadot, Sarkadkeresztúrt, Dobozt, Tarhost és Kötegyánt is.
Ünnepélyes rajtceremónia június 3-án, 16:00 órától.
Versenykiírás letöltése
A közel 20 versenyző egység pénteken a Vértanúk útján felállított szervizparkból vág majd neki a távnak és vasárnap, 17 óra 30 perctől ott tartják majd a díjkiosztó ceremóniát is.
Népes mezőnnyel érkezik a nemzetközi terepralis armada a Viharsarokba
Hummerekből sem lesz hiány, ugyanis ezzel a típussal indul a cseh Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik párosa, valamint a lengyel Pjotr Bialkowski, Artur Kolodziej egység is, akik szintén dobogós reményekkel érkeznek Gyulára. A hazai versenyzők bizonyosan mindent megtesznek majd azért, hogy megvédjék a mundér becsületét: a dobogóhoz eddig a Korda Erik, Csató Attila páros járt a legközelebb, a HRX-Forddal versenyző tandem a szezonnyitót a 4. helyen zárta, Bábolnán viszont messze alulmúlták még a saját előzetes várakozásaikat is, így ezúttal extra bizonyítási vágytól fűtve sorakoznak majd fel a rajthoz.