Háromdimenziós kép készült a várról, illetve a Várkertről. A hatalmas, 15 × 6 méteres molinó élethűen ábrázolja a várat, s ha az érdeklő elfoglalja helyét a képen – mintha csak a gyulai vár előtt piknikezne! A kép már bemutatásra került a gyulai közönségnek a Harruckern téren pár óra erejéig, de szeretnénk nem csak hazánk, de például Románia nagyobb városaiba is eljuttatni, kedvcsinálásként.
Gyula, 2012. július 20.

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága szervezésében Gyula városa is részt vesz 2012.július 24-28. között Tusnádfürdőn, a Tusványos Nyári Szabadegyetem rendezvényen.
Számos attrakció mellett GYULA 2012.július 28-án, szombaton, a DÉL-ALFÖLD TURISZTIKAI RÉGIÓ napján mutatkozik be egy egyedülálló, gyulai várat ábrázoló rajzával. A gyulai vár és környéke egy 90 nm-es 3D térhatású festményen jelenik meg. Akik vállalják, hogy „beleülnek” a képbe, egy speciális szögből fényképezve azt az érzetet kapják, mintha valóban a vár előtt ülnének. Az erről készült fotót emailben meg is kaphatják, így reklámozva a városunkat.
A rendezvény alatt prospektusokkal és apró ajándékokkal kívánunk kedveskedni a fesztiválon résztvevőknek. Reményeink szerint ez a különleges és egyedülálló attrakció sok érdeklődőt fog vonzani!
Önt is szeretettel várjuk!
Gyula, 2012. július 23.