hu-ro-en

50 hangszerrel a Föld körül – Rendhagyó énekórát tartott a Talamba ütőegyüttes

2015.02.05.

A négy dobos hangszerbemutató hangversenyén tanultak és szórakoztak a gyulai hetedikesek, nyolcadikosok

 

 

 

 

Hálásak lehetnek a gyulai diákok, mert különleges – mondhatni átütő erejű – énekórát tartott számukra a Talamba ütőegyüttes. A hangszerbemutató hangverseny során a négy dobos nemcsak rengeteg hasznos és érdekes ismeretanyagot „vert” a nebulókobakokba, hanem minőségi zenével és humoros szórakoztató produkcióval is ellátta a felsősöket. Az 1999-ben, Debrecenben alakult formáció tagjai nem először jártak régiónkban: bő egy évvel ezelőtt Horgas Eszter fuvolaművésszel koncerteztek Gyulán, öt évvel ezelőtt pedig közreműködtek egy grandiózus hangversenyen, a békéscsabai repülőtéren.

 

 

 

talamba-egyuttes-rendhagyo-enekora-gyula-01.jpg

 

 

 

A Gyulai Hírlapnak Nagy Krisztina, a szervező Filharmónia Békés Megyei Irodájának vezetője elmondta, a január 23-i rendhagyó énekóra egy TÁMOP-os pályázat segítségével valósult meg, amelynek keretében lelki egészségnevelő előadásokat szerveztek az egykori GYAKI tagintézményeiben tanuló hetedikes és nyolcadikos diákoknak.

 

A Talamba Föld körüli utazás az ütőhangszerek világában című előadássorozata mi mással kezdődött volna, mint ősi hangokat és vérpezsdítő ritmusokat felvonultató dobolással, amely azonnal csendet parancsolt a nézőtéren. Az előadáson Zombor Levente (Levi) zenekarvezető, valamint Grünvald László (Lacek), Szitha Miklós (Miki) és V. Nagy Tamás (Kopasz) az öt kontinens ütőhangszereinek világába kalauzolta el az iskolásokat. A világ mintegy ötezer ütőhangszeréből „csupán” ötven fért bele a 45 percbe, illetve fért fel a gyulai zeneiskola színpadjára, de a hangszerarzenál elég volt arra, hogy interaktív módon átfogó képet adjon a dobokról, az őskortól a XXI. századig.

 

 

 

 

 

 

A „négy ősember” kevéssé hihető, de annál viccesebb, virtuóz dobpárbajával indult a „körutazás”, amely mintegy előrevetítette az ugandai eredetű, különleges hangú, hatalmas amadinda kivételes élményt okozó hangját. A Talamba rögtönzött afrikai szertartása, és a relaxációs hatású kalimbán elpengetett altató dal sem véletlenül vívott ki ovációt a közönség körében. A következő humoros jelenetben pedig a messzire hallatszódó dobok kommunikációs mivoltáról győződhetett meg a hallgatóság.

 

 

 

talamba-egyuttes-rendhagyo-enekora-gyula-02.jpg

 

 

 

Az ősi kontinensről Dél-Amerikába repültünk, ahol a dobritmusok a híres latin táncok alapjául szolgálnak. Jó példával szolgált erre egy egzotikus cha-cha-cha, amelybe nem kis unszolásra sikerült néhány táncos leányzót is bevonni. Egy ritmusos, több szólamban énekelt brazil dallam válaszolgatásába már szívesebben kapcsolódtak be a diákok.

 

Sorba jöttek a hangszerek. Fehér homokos karibi hangulatot hozott a leginkább egy üstre hasonlító steel drum hangja, és a rózsafalapokból álló marimba által még egy kicsit elidőzhettünk Közép-Amerikában. Technikai érdekességként a fémlapokból álló, és forgószelepek által megfújt vibrafon működését is megismerhettük.

 

 

 

talamba-egyuttes-rendhagyo-enekora-gyula-03.jpg

 

 

 

Kevés ütőhangszer alakult ki Európában, ám a földrész ütőseinek csúcsai nem maradhattak ki a repertoárból. Elsőként glockenspielen (harangjáték) szólalt meg Kodály Zoltán Háry Jánosából egy ismert melódia, majd közeli testvére, a falapok által megszólaló xilofon hangján csendült a kállai kettős. Ázsia tobzódik az ütőhangszerekben, úgyhogy nehéz lehetett csupán néhányat kiemelni az odavalósiakból. Levi, Lacek, Miki és Kopasz bemutatásában keleti gongokat és óceándobot láthattunk, hallhattunk. Utolsó produkciójukban utcai műanyag kukákon doboltak. A zárótétel további bizonyítékot adott arra, hogy pontos, összeszokott dobosok bármin játszhatnak, abból zene lesz. No meg arról is, hogy az autentikus, „igazi” hangszereknek mégiscsak jobb a hangja.

 

Megszokhattuk már, hogy a Talamba mindig magas szintű zenei élményt nyújt, akármilyen produkcióban is működik közre. Jó hír, hogy muzsikájukat hamarosan újra hallhatjuk a közelben: a Talamba a Cimbalibanddal közösen írja az Orient express című darab zenéjét, amelyet várhatóan májusban mutat be a békéscsabai Jókai Színház.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu