A hétvégén újra „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

2026.09.22.

A művészet és a természet összefonódása mellett interaktív, fenntarthatóságra nevelő bemutatókkal, bábszínházzal, valamint kézműves gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket hétvégén, a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében háromnapos rendezvénysorozatán.



Idén huszonharmadik éve rendezik meg az országos szemléletformáló programsorozatot. Ebben az évben három térségben zajlott az esmény; májusban Kecskemét és Lakitelek környezetében, júliusban a Mátrai Művészeti Napok kilenc helyszínén, szeptember 25 és 27 között pedig immár tizenegyedik alkalommal Gyula és Nagyvárad környező erdősége adhat otthont a rendezvénynek. A három nap programjai az Almásy-kastély parkjában, Városerdőn az Erdészeti Erdei Iskolában, a Mályvádi erdőben, valamint Nagyvárad közelében, Szentjobbon lesznek. A rendezvény tekintetében először pénteken hallhatják az érdeklődők a Hatvanezer Fa Egyesület előadását, melyen a klímaváltozás és az erdősítés, faültetés kérdéskörét tárgyalják majd. Szintén aktuális témákat boncolgat majd a pénteki élményséta a kastélyparkban.

Szabó Lajos kiemelte, a rendezvénynek szemlélet-, és közösségformáló ereje van. A közös cél érdekében évről-évre összefognak az emberek. Az esemény a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. A szombati esőváró erdei élményséta mellett Városerdőn gyermekprogramokkal; többek között játszóházzal, íjászbemutatóval, bábszínházzal, valamint különböző bemutatókkal, ismeretterjesztő előadásokkal és kiállítással is készülnek. A programokon a fiatal tehetségek mellett fellép a Miraculum Kórus, a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara, a Sárik Péter Trió és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara is. Vasárnap Nagyvárad térségében, Szent-jobbon folytatódnak a programok.

A program idén is kapcsolódik az országos Erdők Hete rendezvénysorozathoz, melyet immár harmincadik alkalommal rendeznek majd meg. A három nap során így nem csak a művészet és a természet, a zene és az erdő egyedülálló kapcsolatát tapasztalhatják meg a látogatók, hanem ráirányítják a figyelmet az erdők sokoldalú szerepére, a természetvédelemre egyaránt.


Forrás: gyulatelevizio.hu