hu-ro-en

A Himnusz dallamaira írtak ki pályázatot Gyulán

2023.01.31.

Pályázatot írt ki az Erkel Ferenc Emlékház, illetve az Erkel Ferenc Nonprofit Kft.


A program célja az, hogy a Himnusz megírásának 200. évfordulójára emlékezzenek. Mint ismert, Kölcsey Ferenc éppen két évszázada, 1823-ban tisztázta le a mű kéziratát Szatmárcsekén. Huszonegy évvel később, 1844. február 29-én a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre 20 arany díjjal pályázatot tűzött ki a legjobb „népmelodiáért”. A pályázatra Erkel Ferenc valószínűleg elsőként adta be pályaművét, mindenesetre munkája egyes sorszámmal van ellátva. A pályázatot elsősorban népzenészek, népzenei együttesek számára írták ki.

Van hagyománya annak, hogy a magyar Himnusz dallamai megjelennek a táncházakban. A kommunizmus évtizedei alatt, amikor a határon túli területeken nem volt szabad magyar dallamokat játszani a táncházban, a muzsikusok többek között nemzeti imádságunk dallamának felidézésével tartottak ki magyarságuk mellett. Ahogy tudták, beépítették a táncrendekbe legényesként, szaporaként, a lehető legtöbbet visszaadva Erkel Ferenc eredeti dallamából.

A pályázat kiírói tehát olyan népzenei feldolgozásokat várnak – bármilyen választott tájegységből – melynek egy adott pontján jól azonosíthatóan megjelenik Erkel Ferenc Himnuszának zenei motívuma.

Forrás: gyulatelevizio.hu